január, 2007 archívum

Csak lehetne felejteni

péntek, 2007. január 12.


Keret Dana Deac nyerte el a Román Televízió 1-es csatornájának igazgatói tisztségét a tegnapi versenyvizsgán. Dana Deac 45 éves, és 1990 óta dolgozik a sajtóban, és számos szakmai tanulmányúton vett részt Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban. A Román Televízióban a 2-es csatorna szociális osztályát vezette, korábban a közszolgálati rádiónál, az Antena 1 és az [...]

Gaga Régenben

péntek, 2007. január 12.


A marosvásárhelyi Gaga Szászrégenbe, a BBC Szebenbe indul. Nyertek. Már csak a hallgatóknak kell…(nyernie)

Van remény

péntek, 2007. január 12.


Nem tom ki hogy van vele, de ma reggel mikor felébredtem, tudatosult bennem, hogy 12 napja uniós állampolgár vagyok. Szólt a rádió. A közszolgálati. Buzaui (ez egy megyeközonti nagyvárosnak számít) közösségi rendőrség vezetője számolt be, nagy terveikről, folyamatban lévő projektjeikről. A beszélgetés végén elmondta a legnagyobb megvalósításukat: sikerült elérniük, hogy a 150 közösségi rendőr nem [...]

Egy nap

csütörtök, 2007. január 11.


Ma több mint hét órát tartott, megállás nélkül, a tesületi… volt egy kis ez-az a Prima tv-nek (SBS) a filmek helytelen besorolása miatt. Minden adó kapott egy levelet, amiben felhívtuk a figyelmüket, hogy a stáblista az alkotás része. Ha még egyszer… Ezután meghallgattunk kb. 80 céget akik műsorszórási engedélyért folyamodtak. Nemsokára Konstancán hallható lesz, egész [...]

Aradi West tv

szerda, 2007. január 10.


Szóval azt mondtam Arad. West tv. Az egyedüli befektető Mate Francisc aki a vagongyárból kivált, szállító eszközöket gyártó cég tulajdonosa. Eddig fél millió eurót feketetett be a tv-be, megvéve a volt számítóközpontot. A műsorban lészen kívánságzene, távtanulás, beszélgetés, hírek. Amikor román műsor lesz akkor magyarul feliratozzák, amikor magyar a hang, román lesz a felirat. Az [...]

Gyűlés 6 órán át

kedd, 2007. január 9.


Röpke hat óra alatt véget ért a mai testületi gyűlés. Volt itt büntetés, frekvenciaosztás, monitoring, alelnökjelölés… A Frundát, valamint az iskolában elhelyezett ikonokat ellenző férfit elűző B1 tv, Nasul műsorának a büntetése 25 ezer új lej, azaz közel 10 ezer Euró. Aradiak kapták az első Euró Régió tv műsorengedélyt. Románul, magyarul akarnak sugározni Arad környékén, [...]

Nézettségmérés

hétfő, 2007. január 8.


Megvan az új cég amelyik a tv nézettséget fogja mérni 2008 január elsejétől. A licitet a Gfk piackutató cég (http://www.gfk-ro.com/new/) nyerte, megelőzve az eddigi mérő AGB-t. Sokan elégedetlenek voltak a mérés pontosságágával, mert kevés volt a műszer. A győztes, az eddigi 1000 helyett, 1200 elektronikus mérőműszerrel fogja vizsgálni, a tévénézési szokásokat. Romániában a nézettségmérést a [...]