1o perc csend




Az OTV újra meglepett minket. Egy házaspár volt a vendég az egyik műsorban, akik elvesztették gyermeküket. Egy halottlátó elmondta, ki a gyilkos. Erre a stúdióból fölhívták a “gyilkost” Nesze neked személyiségi jogok, ártatlanság védelme… Szó nélkül felfüggesztettük 1o percre a műsort. Ez már a második alkalom, a következő hosszabb lessz és ha azután is akkor…… végleg megszabadulhatunk ettől a botrányos adótól. Ha csak meg nem változnak…
Ma megszavaztuk a Mária Rádió indulását. Magyarán mától a kísérleti adásokat felváltja, a HIVATALOS. A szerkesztők szerint sok telefonhívás érkezik Székelyföldről.
A verespataki tiltakozók ma másodjára sem jelentek meg, hogy elmondják mi a bajuk a reklámmal. Keddre meghívtuk őket harmadjára… de erről nemsokára bővebben

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

4 válasz: “1o perc csend”

  1. turista

    Lassan számomra is visszataszító, hogy bigottá kell válljak véleményemmel –igazi vita nélkül- az erdélyi fórumokon, szakmailag tesz érzékennyé. De megdöbbent, hogy odajutotottunk, hogy a verespataki cég reklámjai fel lettek jelentve a CNAnál és a múltheti egyoldalú Akadémiai nyilatkozat is…amely újra a 80-as évek hős akadémistáit idézik. Zöld látókörűként nagyon szélsőségesnek tartom a zöld szervezetek viselkedését, indítványaikat érzelmi zsarolásokba burkolják, mindig elfelejtve környezeti, geokémiai, vagy szociológiai megalapozást csatolni. Azt hiszem a zöld szervezetek is már rég feljelentést érdemelnek, erőszakos félretájékoztatásuk miatt.

    Egyetlen dologért lehet a szóban forgó reklámokat feljelenteni : kegyetlenül valósak. És a vállalkozókat, hogy kihasználják a törvény biztosította gazdasági feltételeket és lehetőségeket.

    Igen, szükség van a Cotidianulban is jelzett társdalami párbeszédre ebben a témában.

  2. pollner

    OFF/ Ez a médiablog A hét blogja egy másik Médiablogban:-)
    http://mediablog.hvg.hu/2006361.aspx /ON

  3. Fodor Istvan

    Kedves Attila!
    Tetszik a blog, de azontúl engedj meg egy megjegyzést. “Nesze neked személyiségi jogok, ártatlanság védelme…”- irod egy bejegyzésedben. ehhez annyit fűznek hozzá, h szegény embert tényleg megilleti egyvalami: az ártatlanság vélelme, lévén, hogy a kérdés nem eldöntött ügy még, hanem egy egyszerű vélelem.
    Sajnos sokan használják helytelenül ezt a jogi megfogalmazást.
    Maradok tisztelettel,
    Fodor István-Zsolt

  4. Zozo

    Februárban volt alkalmam nézni ezt az adót egyszer kétszer… Pavelescu(nem tudom kicsoda) volt a vendég, volt ott minden magyarokról, be nem állt a szája… Diaconescu mintha aludt volna, 15 percenként szólalt meg egy egy szót. Ez a pali(Pavelescu) valami C.V.Tudor utód? Előtte két nappal, egy másik csatornán a Frundával veszekedett úgy, hogy szóhoz sem hagyta jutni. Ami még furcsa volt nekem a pár nap alatt amíg ott voltam, hogy Gigi Becalli volt az OTV vendége, 99%-a az “emeltdíjas” sms üzeneteknek, másról sem szólt, mint pénzkéregetésről, autóra, lakásra, adóságra stb. Egyetlen olyan smst sem láttam, aki megköszönte volna a kapott(?) segítséget.