Valamikor, régen jártam foci meccsekre, Kún Attila, Gergely, Szűcs, Bakos, Nagy Sanyi, így hívták a váradi játékosokat… majd Kiss Sanyi, Rózsa, Dózsa, Bucskó Árpi, kellemes nyugodt vasárnap délelőttök. Jakab Gyuszi , Vilidár István a kapu mögtt fotózott. Nesu doki ott űlt… Azóta is hiányzik. Meg Várad. Évente egyszer kimegyek itt Bukiban mikor nagy a balhé. Józsi barátom hívott meg és ott űltünk a sok nyakatlan, arannyal teli, csávóval. Sok olyan volt akinek a füléből drót lógott ki, olyanok is voltak akik végig a mandzsettájukkal beszélgettek. Adtak enni-inni, ott volt Duckadam, Dinu mellett űltem de ez a fíling már nem az a nagyváradi, a valamikori. Néztem, néztem de nem láttam igazán a mérkőzést. Állandóan elkalandozott a gondolatm a NAC (Nagyváradi Atlétikai Club) nagyapán mesélte történetei felé, a valamikori szocdem, Törekvés felé. Soha nem láttam ezeket a csapatokat de a történeteket tudom. Mikor a NAC magyar bajnok lett… másféléves voltam mikor apám meghalt a pályán, focista volt, meccs közben…. soha nem engedtek focizni, mégis ellógtam Tomes Jancsi csapatába… nagy balhé lett otthon…na jó na, késő van, szeretem a focit és egyre úgzy érzem, hogy nem lesz belőlem már híres játékos… pedig adnék egy pár évet ha azon a szép zöld gyepen, egyszer….

Elküldve: 2006. április 6., 10:35 pm-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.