Ilie Nastase




A valamikori tenisz híresség most távozott a gyűlésről. Kevesen tudják róla hogy a Radio XXI ügyvezető igazgatója. Nincs sok munkája, azt mondják, hogy ő a paraván, mert ha ő valahova odamegy akkor az el van intézve. Mondjuk ez ma, nem jött be neki. Történt, hogy az említett rádió a napokban kapott egy 50 millió lejes büntetést. Elhangzott egy vicc, miszerint a hetven valahány évesen szülő bukaresti nő, gyerekének első szava nem az volt, hogy Mama, hanem Pipetta. Ezen elszórakoztak reggel a műsorvezetők. Mi úgy véltük, hogy az emberi méltóságot megsértették élcelődésükkel. Ma eljöttek magyarázkodni, de semmi mea culpa nem volt, hanem támadták a többi rádiót, utalásokat téve Deákné vásznára… Gondoltam ékesen szólok az emberi méltóságról, az idős hölgy helyzetéről… NA kellett nekem. Nastase, habár már találkoztunk, elolvasta a nevemet és kifakad, hogy mikor a románok a magyarokkal játszottak, valami kézilabda mérkőzést Budapesten, akkor őt mint románt, hogy megalázták a bekiabálásokkal és gesztusokkal. Ekkor komolyabb filozofálgatás híján, elmeséltem azt az érzést mikor a csíki hoki klub Bukarestben van és a szurkolók, Ázsiát jelölik meg nekünk végcélnak. Finoman jeleztem, hogy ez abban az országban történik, ahol állampolgár vagyok… nem dramatizálom, olyanok voltunk mint két piaci kofa. Kollégáim rendreutasították Nastaset majd egy parttalan beszélgetésbe kezdtünk, aminek a végén minden maradt a régiben. Azért ezek a dolgok, így öt év után még mindig nagyon le tudnak lombozni. Mikor szabadulunk meg ezektől a görcsöktől, hogy tik, mik, ők …
Mától engedélye van a Magnet tv-nek, ami az ADEVARUL újsághoz tartozik. Egy éven belől indulnak, ígérték. Intellektuális műsort ígértek… Sok szerencsét nekik de én már nem nagyon látok esélyt a piacon…
Az OTV kapott egy 250 milliós büntetést, egészségügy „csodaszerek” szabálytalan reklámozásáért. Stb.
Itt Járt Túrós Lóri, hogy a Szatmárnémeti rádió műsorrácsának a megváltoztatását kérje. Lemondanak a román nyelvű műsorról, napi 24 órában magyarul fognak jelentkezni. Ők tudják. Na most akkor irány az Adventista Médiaközpont ahol ünnepségen kell szólanom, a Reménység Hangja Rádiónál. Majd haza Vásárhelyre ebben az esőben és ködben. Holnap előadásom van Marosvásárhelyen. Kozsik Józsinak eszébe jutott, hogy valamikor színész voltam és meghívott egy olyan beszélgetős műsorra, ahol verseket kell mondanom. Szép az élet

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

8 válasz: “Ilie Nastase”

  1. Sanyi

    Jo napot Gasparik ur!
    Kerdesem a kovetkezo. A kabelszolgaltatokat miert nem lehet befolyasolni abban, hogy milyen adasokat tegyenek be a rendszerbe?
    Egy udvarhelyi tema b…a a csoromet. A helyi zeneiskola tanarai alairasgyujtesbe kezdtek, hogy vegre a kabelszolgaltato tegye be a Mezzo nevu csatornat. Kolozsvaron bent van es meg sok helyen az alapcsomagba.
    Nos az helyi kabelteve vezetoi fuluk botjat sem mozditottak a tanarok alairasi akciojara. Ha On ismeri a Mezzot – szerintem igen – gondolom tudja, hogy nem egy rosz csatorna. Ugy latom Udvarhelyen fontosabb a szappanopera ado, manele es minden hasonlo szemet, a komoly dolgokra nincs igeny. Pedig igen.
    Van valami otlete a dolog orvoslasara?

    Udv
    H. Sanyi

  2. Administrator

    Jaj, jaj, jaj kolllgáim szerint én vagyok az egyetlen ember Romániában aki a Mezzot nézi. Mindezzel csak azt akartam fitogtatni, hogy ismerem a Mezzot. A legjobb Háry Jánost ott láttam. Na mármost. Jómagam az RCS-nél vagyok bejegyezve Udvarhely meg az Astral, jelenleg Astral-UPC céghez tartozik. Nem tudom, hogy az Nekik van-e szerződése a Mezzoval. Utána fogok nézni és alkalom adtán szükségem lenne az aláírásokra is, kérem jelezzen a gasparik@cna.ro címen egy telefonszámot, fölhívom, remélem hétfőn. Sajnos a UPC nagyon nehezen dönt, nagyon sok bajunk volt vele, pl. Kolozsváron a magyar csatornák ügyében. Ott is volt aláírásgyűjtés, mire az amerikai menedzser a szemembe vágta, hogy őt 5 ezer aláírás nem érdekli, még ötvenezer sem. Más módon kellet jobbítani a helyzeten, amit nem mondanék el mert nem azokra mondják, hogy “katólikus módszer”. Kolozsváron persze továbbra sem kielégítő a helyzet.
    Nekem Bukarestben DIGI TV előfizetésem van, az RCS csoporthoz tartozik és láthatom az M1, TV2, Duna tv, RTL Klub, Cool, Hír Tv, M+, Film+, csatornákat, magyarul egy pár Discoverit, Eurosport, Cartoon…

  3. e.

    Az az idős hölgy meglehetősen ízléstelen volt, kit a francot érdekelt az egész történet? Ő filmeztette magát heteken keresztül.

    Amúgy Năstase kultúrszintjéről megvan a véleményem, sajnos néhányszor meg kellett szólalnia, amikor főpolgármester akart lenni.

    e.

  4. Sanyi

    Az biztos, hogy Kolozsvaron a UPC halozaton megy a Mezzo, tehat van szerzodesuk. En itt elek, tudom. Szolok az udvarhelyieknek, vegyek fel a kapcsolatot Onnel.

    Ilie Nastase pedig olyan amilyen, de legalabb szereti a jo zenet. Ott volt a Phil Collinson, elottem setalt el:)

  5. Administrator

    e. a vásár kettőn áll, filmezette magát mert volt kivel, de akkor se Pipettázzunk akkor mikor a másiknak nincs visszaszólási lehetősége.

    Sanyi. kösz az infót, könnyebb lesz, remélem sikerül de ezek a kábelesek nem szeretik az “entellektüel” nyavalygásokat. Nastase…. nem fontos

  6. szmöre

    kábeltv-s berkekben mostanság jobb, ha egyáltalan működik (fullextrás kábeltévé/internet/telefon szolgáltatásom van RDS-nél) 10 nap után hajlandók voltak szétnézni a dobozban, miután az egy hét múlva határidős számlát előre kifizettették. o mufö sztrikátö húzta a száját a muki..azota hol van net, hol rugoma modemet.
    nastase olyan amilyen, vannak nala pocsékabb gusztusú/gesztusú alakok médiaberkekben

  7. Administrator

    A szolgáltatás minőségéért a Fogyasztóvédelem felel. Jó lenne néhányszor értesíteni őket, mert ha nem akkor csak duzzogunk otthon. A kábelszolgáltatás éppen olyan szerződés, a szolgáltató és a fogyasztó között mint, mint a hajnyírás, vagy a taxi. Tessék élni a vásárlói jogokkal.

  8. szmöre

    Fogyvédelem? Megoldás lenne? Veszprémben eljáccottam, hogy 8 nap kiesés után -2000 a 9800-as számlából, de ott is épphogy nem cipősarokkal kellett verni az asztalt..akkor itt? Megér ez ennyit? Max a jogaim/jogaink mellé begyűjtünk még néhány idegesen csapkodó ügyfélszolgálatost..