Szubkultúra szűrése Kolozsváron




Még a Félsziget alatt kaptam egy példányt a ME. dok kiadványból. A beköszöntőben megtudhatjuk, hogy ez egy médiatudományi szakfolyóirat. Átolvastam. Kissé korai lenne véleményt mondani róla. Majd a következő szám után. Vagy akkor sem.
Sajnos a szerkesztők nem közölték, hogy milyen időközökben fog megjelenni a kiadvány. Azt sem, hogy hol lehet hozzájutni. ( speciel én Nándikától kaptam) Még ár sincs rajta… Egy dologra azért reagálnék. Van a ME.dok-ban egy igen sután feltett körkérdés, arról, hogy milyen témákkal nem találkozhatunk, az erdélyi magyar sajtóban. A válaszolók között olvastam egyet, amelyiktől kissé megállt bennem az ütő. Orbán Katalin főszerkesztő, a Kolozsvári Rádió magyaradása: A Kolozsvári Rádió közszolgálati, politikailag semleges, feladata az objektív tájékoztatáson kívül a kultúra, a művelődési élet tükrözése, támogatása, az anyanyelv ápolása, a jó ízlés, a toleranciára való nevelés, illetve a destruktív szubkultúrák kiszűrése.
Na ez az utolsó dolog kissé mellbevágott. Vagyis Kolozsváron támadnak a destruktív szubkultúrák ( hála az elvtársaknak, illetve Uraknak, van aki kiszűrje). Tessen má mondani, egy példát, mert én olyan retrográd gondolkozású vagyok? A rock zene, vagy a Coca Cola netán a hosszú haj és a farmer? Jaj csak nem az egyházak? Csak azért, hogy időben felismerjem, a destruktív kurva anyját, ha szembe jön az utcán és nincs nálam a kolozsvári rádió magyaradása, hogy kiszűrje. Tessen má mondani, mert úgy meg vagyok zavarva, Kolozsváron is 2006 van ugye, és a sztálinizmust leleplezték? Na megyek nyiratkozni.
U.I. A jó ízlést tessék csak nevelni mert nagyon elszabadultak a dolgok. Vannak akik népdalok helyett a diszkóban rázatják magukat. A toleranciára való nevelést meg természetesen am inteles. Asa mai departe, si la mai mare. Sa auizim numai de bine.

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

11 válasz: “Szubkultúra szűrése Kolozsváron”

  1. Nándika

    Akkor elmesélem, miről van szó. Az BBTE-n doktoráló újságíróisok (kommunikációsok stb.) hozták létre a lapot, aminek az első számáról zengedez Gáspárik mester, a második szám készülőben van. Eleinte negyedévi megjelenéssel számoltunk, de ez a piac fluktuációjának, muhaha, köszönhetően, íme, változik. Reményeink szerint még idén kijön a második szám, azon már lesz árcímke is és a jobb helyeken meg is lehet majd vásárolni. Nemsokára felkerül a netre az első szám teljes tartalma (jobb híján, mert pénzhiány miatt kevés lett kinyomva), akkor majd olvasható lesz többek közt az ominózus kérdés is, amit én tettem fel :p
    Maga a lap tudományos folyóirat, sajtóelmélettel és -történettel, kommunikációval foglalkozik, meg ezek interdiszciplinárisan tangenciális testvérterületeivel.

  2. Administrator

    Sok sikert, őszintén!

  3. Nándika

    köszi szépen!
    és a reklámot is :)

  4. kiss gabor

    Ha már ízlésről beszélünk, volna mire mutogatni Vásárhelyen is. Azt meg lehet bocsájtani Nagy Miklós Kundnak, hogy nem tud írni, és már meg se tanul, ám nem ártana szíves figyelmét saját magáról elterelni. Azt is megértem, hogy az ember természete már csak olyan, hogy a klasszikusok helyett hajlamos saját magát idézni, no de ennyire? Nagy Kunság azért az, amit művel urasága. Saját aláírásával – nk, nmk- saját magát idézni irományaiban, több mint narcisztikum. Egyébként a Múrét jellemzi, hogy már csak ilyen kaliberű emberekre futja, ha időnként előadó után kell néznie.

  5. kolozsi

    Ma a bukaresti tv magyaradasaban Simonfy Katalin, a Simfest szervezoje beszamolt a Simfestrol, mint riporter, hogy mekkora durranas. Szakmailag nagyszeru, meg egyebek. Kozben ot is lehetett latni. Ugy latszik ez most olyan divat, lehet a MURE kepzeseken adtak le.

  6. aliz

    Sajnos a kolozsvári rádióról és a vásárhelyiről sem jelenik meg kritika soha. Egymást védik a lapok és a rádiók. Mindenki el van telve a saját tehetségétől. Ez lenne a közszolgálat?

  7. metro

    Sajnos szubkultúra is van, nemcsak Kolozsváron, Nagy Kund is van, kommunikáció oktatás is van, és újságíró doktorok is lesznek. Ha már ez is meglesz, semmin sem illik, szabad, kell csodálkozni. Fő, hogy doktorok, mit számít, ha nincs egyéniségük és stílusuk? De legalább a helyesírást tanulják meg!

  8. Administrator

    A stílust nem a főiskola, vagy az egyetem adja. A stílust a középiskolában kellne szabadjára engedni, de a romániai tanügyi rendszer erre képtelen. Szerencsére, mert honnan vennénk hozzá tanárokat (tisztelet a kivételnek)?
    MURE vs. helyes beszéd-írás? Fontos dolog lehetett. Igaz érdekelt volna a MURE véleménye a sajtóban tevékenykedő titkosügynökökról, a volt párt és szekuritátés újságírókról, az állami reklám és a magyar sajtó helyzetéről…

  9. Nándika

    kedves metró, gyere meséld el, miért fáj neked az annyira, hogy képes vagy névtelenül sarat hajigálni?

  10. melone

    Bocs, de milyen társaság az a múré, mely olyanokat díjaz, mint a rádió gágá kívánságműsorában anyalgó, vagy enyelgő gyerek? Vagy jobb pályakezdő nincs? Az elszomorító…. Vagy ez a hazai újságíró-képzés etalonja? (igaz, ha jól tudok neki nem ilyenirányú képzése van, de azt hiszem nem is az a papír a legfontosabb.. zárójelek bezárva…

  11. arnold

    Hat azok a dijak? Van annak valamilyen modszertana? Ki lehet dijazott? Pl. Schneider aki 10 eve meg kellett volna kapja mikor fizetet utoljara tagsagi dijat?
    Javaslatokat ki tesz?
    Kaosz es amatorseg MURE a neved
    arnis