Szinte világpremier




Úgy másfél éve, két ismerős -mondhatom barátom- felhív telefonon, hogy a lakásomhoz legközelebb eső kocsmában mulatják az időt és feltétlenül szükségük van rám. Valamivel múlt éjfél, és én már aludtam. Belealudtam a kifogásokba, de mikor azt ajánlották, hogy ha kell, feljönnek és az ágyam szélén elmesélik tervüket, összeszedtem magam és leballagtam az említett intézménybe. Hát kedves barátaim, alaposan be voltak fűtve. Nem részegek voltak, hanem olyan állapotban, mikor az ember éppen feltalálja az örökmozgót. A két barát Radu Morar és Felix Tataru. Radu 89 előtt szökött át Nagyváradról Magyarországra, több mint 15 éve magyar állampolgár. Jelenleg a Minimax magyarországi tv csatorna, romániai igazgatója. Felix egy reklámcég tulajdonosa. Az ő műhelyéből került ki Basescu. Magyarán ma még 35 év alatt tanyázó Basescu őt kérte fel az első bukaresti kampányához, választási tanácsadónak. Felix találta ki az erős paprikát, a narancsszínt, a jelmondatot, stb. Sokszor váltottuk meg a világot már hármasban, a bukaresti éccakában. A jelzett találkozó még jóval a választások előtt volt. Éppen arra készült a Tanács, hogy 12 év után rádiófrekvenciákat osszon Bukarestben. Nagy nyomás volt rajtunk… Két őrült barátomnak az jutott az eszébe, hogy kellene indítani egy gyerekeknek szóló rádiót. Csak gyerekeknek 4-től-14 éves korig. Számos szülő nem meri a tv előtt hagyni a csemetét stb… Kértem egy kis gondolkozási időt. Másnap kérdezgettem a kollégáimat, hogy mi is a véleményük. Nem volt az a nagy világmegváltási hangulat. Közben az Internet segítségével, rájöttünk, hogy hasonló tematikájú rádió nincs a világon. Ez lett a jelszó. Felix feljött, magyarázta a kollegáknak, hogy most ha áldását adjuk rájuk, bekerülnek a média világtörténetébe.
Nem cicózom, tegnap felhívott Felix, hogy ugye ott leszek ma, a vasárnapi megnyitón. Indul az Iti-Biti Radio. Magyarul úgy hangzik, Ici-Bici, egyesek szerint egy magyar szóról van szó (ici-pici), ami angol közvetítéssel került a románba. Egy kérésem volt, ha lehet éjszaka mikor a gyerekek már alusznak, legyen rajta dzsessz. Baráti alapon kértem, nem mint hivatal. Tehát, hölgyeim és uraim, ha önök Bukarestben járnak és az éjszakában, nincs mit csináljanak, a barátok sem hívják kocsmázni és a könyvtár is bezárt, keressék meg a 99.3 MHz-t, mert ott szól a Dzsessz, rövidesen.
Ma indul az első, csupán gyerekeknek szánt rádió Bukarestben. Ej ha már magyarul is itt tartanánk.

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

7 válasz: “Szinte világpremier”

  1. Sándor Szilárd

    Ez nagyszerű valóban!

    És csak Bukarestben szól, és csak románul ? talán több nyelven is megszólalhatna és nem csak Bukarestben…. vagy kérdezzem úgy hogy magam sem tudom hol, de mintha hallottam volna valamit egyfajta Nyárádmenti stúdióról. .. azt nem tudom, hogy hallottam e vagy csak szerettem volna hallani, vagy más hallotta és nekem mondta el…egészen össze-kúszálódott sok minden .. számomra csak az a biztos hogy Adventben vagyunk,a reménység és a lelki készülés idejében..

    :-)
    barátsággal

    Szilárd

  2. Administrator

    A gyermek rádió csupán Bukarestben és románul. Szó volt egy Nyárádmenti stúdióról, amit a kábel tv rendszerben lehetne sugározni, de ahhoz kellene egy kis akarat. Ebben a nagy gippé járványban, a sültgalamb export leállt. Törvény bármikor megengedi.

  3. Sándor Szilárd

    Értem a viccet…
    …mintha alkohol mentes híveket … Jézus-várókat kívántál volna..

    ki kell akarjon és mit ?

    A galamboknak pedig talán fáringószeptet kell adni hogy szopogassák és sós vizte hogy gargalizáljanak.. az embereknek pedig gyufát és fát, forgácsot , tepsit hogy legyen amivel megsüssék őket ….

    “hess madár”..
    talákoztál Rebi nénivel …?

    ..mit beszégettél vele..kiültek-e a vénasszonyok a padra és készül-e a Nyárád-hangja …?.. és a társalgó.. a yahoos-csoportba küldeneék meghívót de nyiott a lista úgyhogy beíratkozhatsz..már csak harmadik bejelentkező lehetsz

    ..hej haj zereg a levél…

    áldott adventet

    Szilárd

    :-)

  4. james

    A BBC7 csatorna gyerekeknek sugároz a nap nagyrészén: http://www.bbc.co.uk/bbc7/

    (ezen kivül drámákat sugároz)
    grat. a kezdeményezéshez!

  5. Administrator

    Itt most egy egésznapos, magáncsatornáról van szó. A BBC az közszolgálati, másorszolgáltató, pontosabbnak kellett volna lennem. Boccs

  6. szmöre

    csak egy ici-bicit vagyok szkeptikus a kezdeményezéssel, nem éljenzem, csak rámosolygom, és abbéli reményemnek adok hangot, hogy nem zúgják bele az Éterbe, hogy Scooby-dooby-doo unde jesty tu..:) dzsessz jöhet indusztriell.. mejek zoknit fényesíteni :)

  7. Administrator

    Jó ajándékozást