Budapest éjjel




Talán ha a humoromnál lennék azt mondanám, hogy a Magyar Televíziót már rég be kellett volna venni (professzionizmussal). Nem vagyok. Sőt. Kilencven márciusában láttam, hogyan vált csőcselékké a tömeg Marosvásárhelyen. Akkor személyesen, mosta tv-n keresztül. A színhely Budapest. Régóta lógott a levegőben. Nem lehet éveken keresztül az utcára vinni a tömeget, minden következmény nélkül. Folyamatosan hülyíteni zászlóba öltöztetni. De ez Magyarország belügye…
A romániai tévék becsületesen bemutatták az eseményeket, objektíven és de mindenhol kiemelték, csatornától függetlenül, hogy a Fidesz indukálta az eseményeket. Volt olyan politikai szakértő az Antena 1.-en amelyik egyértelműen Orbánékat látja az események mögött. Mindenki szolidáris velem, mindenki kérdez, úgy érzem őszintén aggódnak.
Budapest lángokban?
Sokszor marháskodtam, hogy: budapesti barátaim, ha baj van gyertek Romániába. Most nem viccelek itt ma, most sokkal tisztább a levegő.
Ha a magyar ORTT lennék, akkor egyes magyar televíziók felelőségét feltétel nélkül megvizsgálnám!!!!!!

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

40 válasz: “Budapest éjjel”

  1. vándorbot

    Mit jelent “becsületesen bemutatni az eseményeket” és mit jelent az “és de”

    brekekke :-)

  2. Administrator

    Becsületesen bemutatni véleményem szerint azt jelenti, hogy a közönség kap egy csomó információt, eleget, hogy saját véleményt alkosson. A romániai tévék jó sok időt áldoztak a budapesti eseményekre. Érdekes nézőpont Bukarestből nézni, a lángoló Budapestet. A beszámolót Keszthelyi Gyula kezdte reggel a BBC román nyelvű műsorában, főhelyen.
    És de… nem tom mit jelent. Néha Pesten magyarázzák mi történik velem… nem szeretnék ugyanabba a hibába esni. talán ezt jelenti.

  3. M.Zoli

    Szóval utcára vinni nem lehet következmény nélkül.
    És hülyíteni lehet következmény nélkül?

  4. fakabát

    Igen, igen, a Fidesz uszít, provokál, békétlenkedik, és hazudik, lop meg csak is! Nagyon örülök, hogy ezt a román sajtó is ilyen jól látja! Csak azt nem értem, miért nem írták meg azt is, hogy az ominózus Gyurcsány-hangfelvételt is Orbán Viktor mondta személyesen! És aztán meg kiszivárogtatja, és különben is… mindennek ő az oka! Természetesen minden rossznak. A jó dolgoknak Gyurcsány Miniszterelnök Úr. Mert ő milyen emberi. És szegényt most azért bántják, mert igazat mondott, hogy hazudott.
    Attila barátom, Te nem, vagy rosszul látod a lényeget.

    Üdv

  5. aBECSAPOTT

    EZAZ!!! spemmeljuk szet a roman blogoldlakat is !

    Atyaeg :D Haza sem megyek parizsbol komolyan mondom, ami ott folyik az egy bolondokhaza. Ami a legmokasabb, hogy elolvastam az Orbani kinyilatkoztatast, es minden harmadik mondata full hazugsag :D

    Persze ezt el lehet jatszani a 10 millio kozgazdasz orszagaban siman. Megvezetnek minket, hol innen hol onnan, szavazunk, aztan kimegyunk turorudi automatakat fosztogatni, hogy milyen szemetek hogy megvezettek?

    Hat basszus el sem hiszem.

    Hova a lett a sok hudenagyon nagy makroszaki, akik osszevissza futfat mondtak a valasztas elott, ahelyett hogy besetaltak volna a KSH ba, es megneztek volna par adatot ? akinek csopp esze volt az tudta mi folyik, azt is hogy mi jon, hat aki hulye haljon meg! En nem az mszpre szavaztam, es mar banom is, ha ez a felvetel elobb kiderul akkor siman mellettuk voksolok.

    Mellesleg orulok, hogy a romanoknal azert van aki igy latja a dolgot.

  6. PBA

    Kedves Attila,

    hát igen, az MTV-t már valóban be kellett volna venni, de valahogy egészen máshogyan. Én magam is meglepődtem, hogy a külhoni kollégák elég tisztán és jól látják a helyzetet, okokat. Mondhatni, egészen reálisan. És ennek személy szerint örülök. Az MTV valóban a drabális pénznyelő közintézmény, ami nagyon megérett a reformra, nade nem így. Különben is, nem azért vette be a tömeg, mert ők is így gondolják, hanem szimplán ez volt a legközelebb a Kossuth térhez. Isteni szerencséje a TV2-nek és az RTL Klubnak, hogy ők jóval messzebb vannak…

    Még az éjszakához kapcsolódóan: azért nagyon jellemző és több mint gáz a Rudi Zoli viselkedése. Csendben eliszkolni, elbújni. Nem éppen tökös, elnökhöz illő viselkedés, még akkor sem, ha tudom, hogy nem az ő feladata az MTV-t megvédeni. Elhiszem, hogy be volt tojva, hiszen mindenki félt akkor este a székházban, nem csoda. Végül Kert Attila, a hírigazgató tárgyalt a behatolókkal, és ő vette át a “petíciót”. Ő ott maradt a házban, pár műszakos kollégájával együtt.

    További vicc az egészben, hogy miközben a TV-ben néztem az eseményeket, pont egy 56-os emlékfilmen dolgoztam, ez nagyon zora….

  7. BÉBÉ

    Kedves Gáspárik Úr,

    Ha humoromnál lennék – nem vagyok – olyanokat irnék, hogy természetesen önnek igaza van. Az még csak-csak, hogy Orbán Viktor zsákszám utcára hordta a tömegeket, de az tényleg elképesztö, hogy fideszszékház földalatti kazamatáiban titkos kiképzötáborokban készíti fel a Fradi és Újpest “béközepet” továbbá a nyugateurópai nagyvárosokat rendszeresen rapityára verõ antiglobalista tüntetöket az utcai rendörattakokra – nopersze profi külországi törzsbalhésok bevonásával. Arról meg ne beszéljünk a Fidesz még az elözö kormányba is beépült!
    Tudja – Bozoky úr az az ex Fideszes ex kulturális miniszter aki a Punk mozgalomnak megadta a kezdölökést. Ha már skinheadok nincsenek legyenek azért olyanok akik tudnak sörösüveggel célbadobni. Az ideologia meg ugyis mindegy, látjuk most is a tvben milyen jól békésen vállt – válnnak vetve küzd a lila és zöld drukker ha közös célt talál, nemde? Gáspárik úr?

    És tényleg, a tv képeit szemlélve szinte látom ahogy a randalirozok fülében levö “dugóba” egyenesen Kövér adja a parancsokat a vezérlöpultnál pedig Pokorni és Áder örülettöl lángoló szemmel tervezi a taktikát. A terem közepén a néptribun Orbán eltorzult ábrázattal szonokol: egynépegyzászlóegyorbán!!!

    Önnek igaza van, tényleg nem lehet örökké hülyitheti az embereket, például minden tudományos alapot nélkülözö otromba meméket terjeszteni rövidtávú politikai haszonszerzés érdekében. Meg talán nem is túl kifizetödö tudomást sem venni mondhatni felülröl elnézni a “nemszeretem” csoportok feje fölött, mert a cefre odalenn elkezd erjedni és amikor a szaga orrbavág akkor már rendszerint késö. A hirhedt Freudi elvre gondolok tudja – fusztracio -> agresszio -> regresszio.
    Nem árt ám, ha néha az “alattvalók” ugy is érzik képviselve vannak és nem falmelléki szövegekkel próbálják hasbaakasztani öket, majd odaállnak eléjük és ki is röhögik öket, hogy bevették.

    Megoszthatná velem mire alapozza ön, vagy az ön által emlitett román politikai szakértö a direkt vagy akár közvetett összefüggést az emberek utcáravitele meg párszáz futballhuligán garázdálkodása között. Öszintén megmondom, Dávid Ibi elsö reggeli nyekkenése óta vadul nyálazom a szakirodalmat, de effélét nem találok. No nem vagyok politikus vagy politikai szagértö, de még csak ujságíró sem, csak egy szimpla pszichologus az is csak a végzettség.

    Komolyra fordítva súlyos tájékozatlanságra vall, mert ekkora izléztelenséget és rosszindulatot feltételezni sem merek – a vásárhelyi pogromot emlegetni mikörzben a csürhe éppen a szomszéd utcában módszeresen veri szét a VÁROSOM mindezt úgy, hogy a magyar “sztárrendörség” jobb esetben a börét próbálja menteni. Bele sem merek gondolni, mi történne ha mondjuk egy Bin Laden kaliberü hapsinak jutna eszébe randalírozni!

    “Egyes” televiziókon kivül amugy mit szol “kettes” internetportálokhoz pl az index.hu – ahonnan linket találtam önre – kellöen militáns és alpári hangvételü cikkeihez? Mintha kifejezetten froclizná az embereket, nemgondolja? Tudja megy a tag a körúton… Beül a netkvzóba ránéz a zindexre.. Majd bever egy kirakatot, csak ugy. Mert ma szabad!

    Szeretnék öszintén és tényleg minden gúny nélkül ajánlani önnek egy tanulmányt, mert nagyon súlyos a helyzet ideát, szavaiból ugy veszem ki el sem tudja képzelni mennyire!

    Ránki György (történész) a 2. VH-t megelözö választásokról azok eredményéröl szól. Nem ártana elolvasnia és mélyen elgondoldolkodnia azon mivel jár amikor egy (több) “tömegpártot” középröl elkezdenek modszeresen kicsinálni és felszaporodik azon szavazók száma akik hirtelen nincs kire adják voksukat – annyit elárulok nem “szolid” árulóként számontartott “törpepártra” szavaztak a 30-as évek végén…

    udvözlettel további sokeres munkát kiván:
    Bornemissza Balázs

  8. BÉBÉ

    Csak még egy apróság, érdekelne, hogy a BBC román nyelvü adásában amit említett Keszthelyi úr is ön nézeteit osztotta? Mert az angol nyelvü adást / oldalt folyamatosan figyelve az ön állitása szerinte a román sajtóban unisono elövezetetthez hasonloakkal köszönö viszonyban sem lévöekkel találkoztam még. Az önéhet hasonlo véleményekkel a bpi kormánypártokon kivül csak Putyin sajtójában találkoztam eddig – de ugye arrafele a demokrácia mint olyan elég sajátosan értelmezett fogalom…

  9. Administrator

    Tudom, hogy évek óta sokak fejében, a magyar média “áldásos” működése kapcsán, egyesek most azt várták, hogy az erdályi-székely hadseregek kárpát-fenyő husángokkal bevonul Budapestre és az utcán lerendezi, a történelmi igazságszolgáltatás nevévében, a dolgokt. Csakhogy az évtizedes reggel-délben-este médiahazugsága megfosztott sok tv nézőt a valós képről. Ezt a hazugságot senki nem nem mondta ki.
    A Pesten látottak alapján MAgyarországon félő, hogy évtizedekig senki nem fog önkritikát gyakorolni!!!!
    HA valaki érdemben (nem, fekete-fehér-igen-nem) alapján akar szellemi párbajozni jöhet!

    Tehát: Erdélyből és Bukarestből az ami most a Duna partján folyik nagyon elszomorító. Hogy mindez magyar zászlóval körrbevéve égbekiáltó. Személyes véleményem, hogy utcán csak ünnepelni lehet és szelemessel sétálni, vagy gyereket sétáltatni.
    VAn egy pillanat mikor minden felelős politikus nagyon határozottan fellép. Este nézve a tv-t nem ezt láttam. Kár.
    Románia az ilyen eseményeken a kilencvenes években átesett.

  10. aliz

    Aki nem tudja ellenőrizni az utcát, ne vigyen ki embereket az utcára – fogalmazott lapunknak Tamás Pál. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója szerint a magyarországi jobboldalon két héttel ezelőtt, de bizonyos értelemben a tusnádi Orbán-beszéd óta hirdetődött meg egyfajta radikalizmus.

    - A tusnádfürdői Orbán-beszéd óta egyre radikalizálódó jobboldal természetesen nem gyújtogatásra hívott fel, hanem az elégedetlenség különböző nem parlamentáris formáinak a kifejezésére. Utca, elégedetlenség, aláírásgyűjtés; mondjuk el, hogy ez így nem mehet tovább. A Fidesz viszont azt nem mondta el, hogy hogyan mehet tovább. Percig nem állítom, hogy bármilyen demokráciaellenes utcai akcióra hívott volna fel a Fidesz, de kétségtelenül felfűtötte a hangulatot. Azonban vidéken a megmozdulások, a sztrájkok élén megjelentek a nagyobbik ellenzéki párt politikusai. A Fidesz persze nem gondolta, hogy felgyújtják és kifosztják a magyar televíziót.
    Új Magyar Szó: Bukarest ma

  11. Mike Patton

    Nem igazán szeretem a Viktort. Mondjuk Ferit sem…

    De ez azért kicsit sok.

    A választásokat megelőzően a PM nem tette közzé a költségvetés adatait, mondván befolyásolná a választásokat… Nesze neked. A sok publicista, közíró, megmittudoménmilyennagyokosdilettáns fejében meg sem fordult, hogy ez itten kérem demokrácia, itten elvileg nem lehetne ilyet csinálni.
    Mindenki kussolt. Oké

    Jött a nagy duma reformokról. Reform semmi, csak megszorítás. Nem ugyanaz. Szívesen fizetek többet, ha látom, hogy öt év múlva rendezett keretek között mehetek be egy orvosi rendelőbe… Szóval reform nincs, egy komolyabb szerkezeti átalakításhoz egy 5-6000 fős szervezetben (nem érdemes vitatkozni, ezt csinálom, napi 8-10-12 órába) minimum 2-3 év kell. Szóval már most elkéstünk. Frankó

    Nyilvánosságra hoznak egy beszédet, amiben miniszterelnökünk egy repedtsarkúra utaló jelzővel illeti országunkat, ráaádsul szemen köpi választóit…

    Erre páran elkezdenek utcára vonulni, s van egy olyan réteg aki a balhét látja ebben, és csinálja is.

    Az okok elég egyértelműek… Impotens kormányzat, impotens rendőrség. s ekkor mi jön. Húzzuk elő a baloldal fauegyesét! orbánviktororbánviktor, aki maga a démon….

    Klassz, ennyire futja…

    Kicsit talán meg kellene vizsgálni mélyebben, hogy mi vezet oda, hogy egyes csoportok így jutattják kifejezeésre nemtetszésüket. Ha egyszer csinálják akkor az csak egy balhé, amit pár hónap múlva elfelejtünk, de ha többször, akkor annak már oka van… S nem biztos, hogy minden mögött viktort kéne látni…

    Az uszításról meg annyit, uszított annak idején az MSZP is eleget, de a kutya nem foglalkozott ezzel, persze, nyugdíjasok nem tudnak felszedni utcaköveket…

    És kedves Attila, sokszor, bármily hihetlen is, az utca igenis szólhat politizálásról… Nehogy már Önnek kelljen ezt elmagyarázni… Az már egy más kérdés, hogy nem hiszem, hogy most lett volna elég indok erre…

    Az a szomorú, hogy pont itt olvasom ezeket…

  12. flekkes fletó

    “A romániai tévék becsületesen bemutatták az eseményeket, objektíven és de mindenhol kiemelték, csatornától függetlenül, hogy a Fidesz indukálta az eseményeket.”

    Ez hazugság! Csak az a féreg Fletó tehet erről… Én pl. egy pártoktól független ember vagyok és kijelenthetem: addig küzdök, amíg le nem mond a kormány – Fidesz ide vagy oda.

  13. átlagos senki

    “És kedves Attila, sokszor, bármily hihetlen is, az utca igenis szólhat politizálásról…”

    Kérdés: az utca vagy a törni-zúzni kívánó közönséges huligán?
    Szerintem szégyen.

  14. kolozsvari

    A legviccesebb az volt, hogy mikozben gyujtottak az epuletet, a MTV2 folytatta a megszokott musorat. A Duna nem beszamithato ilyenkor es Kolozsvart kb ennyi magyar ado foghato (a HirTv meg interneten olyan bitrate-n mukodik amekkorat a popor internete nem bir meg). Olvasom az index.hu-n hogy az epuletbe belekaptak a langok a MTV2 meg se hess. Azt hittem leragom a kormom. Orankent 5 perc frigid hirosszefoglalo, alattuk meg eg a pokol.

  15. tgm

    1. Romaniaban orszagos intezet elere kerulni = UDMR (RMDSZ) embere vagy
    2. RMDSZ zsigerekbol utalja a FIDESZt
    3. Ezek utan nem kell csodalkozni, hogy Gasparik blog-bejegyzese barmelyik MSZP-aktivistanak diszere valna.
    4. Azert megis visszataszito ez a kendozetlen hazugsag es rosszindulat, amivel Gasparik felremagyarazza a torteneseket.
    5. Persze, o onnan a Baragan azsiai szelerol tisztan latja, hogy Orban Viktor szetszedi Budapestet. Meg az is latszik, hogy fasiszta.
    6. Ha ORTT elnoke lennel, akkor eloszor azt vizsgaltad volna meg 5 evvel ezelott, hogy egy Balo Gyorgy kategoriaju talpnyalo mit keres a kozteve legkomolyabbnak szant politikai musoranak meg a kozelebe is.

  16. Lelkes Róbert

    Néhány megdöbbentő fotót a csőcselék rombolásáról saját budapesti fiatalok kultúrájával foglalkozó oldalunkon is elhelyeztünk: http://www.partyretard.com . Megdöbbentő!

  17. Matyko

    Megyek is, megvan a vonatjegyem Bukarestbe okt 5 ejszaka huzok, lehet vissza se jovok tobbet, majd meglatjuk a fejlemenyeket.
    Ha a B-Kozep alakit kormanyt, akkor en mar csak kintrol rohogok :D

  18. acs

    tgm-nek:

    1. barmely un. demokratikus orszagban valamilyen intezmeny elere kerulni csak ugy lehet hogy hatad mogott all a kormanypart
    2. az rmdsz egy politikai alakulat, amely erdekeinek megfeleloen politizal
    4. nem kell Bukarestig menni, hogy eszrevedd, hogy valaki szetveri Budapestet, Kolozsvarrol is ez latszik. S ha en nem is azt mondom hogy Orban Viktor csinalja, de ellene nem sokat tesz es legalabb akkora passzivitasa van mint a szocialistaknak.

  19. M.Zoli

    Nyilvánvalóan az rmdsz ,,egyenlőtávolság tartás” elve beszél amikor Mo. belügyének minősíti az esetet.

    De ha már ennyi mszp szimpatizáns megszólalt itt, nem tudom magambafojtani véleményem:

    A nagy kommunikátor (Gurcsány) le kéne mondjon az őszinteségi rohama után.
    Amiért ezt várom: nyilvánvalóvá vált most már az a sejtés, hogy a választások előtt tudatosan nem adták ki a költségvetés számait.
    Eddig az ember arra gondolt, hogy hátha én vagyok gyanakodó, és hátha tényleg nem voltak készen a pénzügyminisztériumban a létfontosságú adatokkal, de így, hogy beismeri a ténykedésük velejéig romlott, s egyetlen cél amit maguk előtt tartottak, hogy a vereséget elkerüljék az országgyűlési választáson (azon a címen, hogy nehogy Orbán kerüljön hatalomba.)
    Szerintem, lényeges, hogy Orbán már lemondott a miniszterelnökjelöltségről az országgyűlési választások második fordulója előtt, és a pártfüggetlen (?) Bod Péter Ákost jelölte maga helyett.
    Tehát most azok akik a politikai élet megtisztulását követelik (a hazugságoktól is) azoknak ez egy lehetőség.
    Akik pedig balra szavaztak, azok ne úgy nézzenek Gyurcsány lemondatására mint Orbán hatalomrasegítésére, hanem úgy mint egyetlen lehetséges és logikus következménye egy nyughatatlan politikai kalandor ténykedésének.

  20. M.Zoli

    Mármint amikor Gáspárik Attila Mo. belügyének minősíti az esetet.

  21. Administrator

    tgm, alias Csongor, alias acs kissé túl sok a gőz!
    Soha nem voltam az RMDSZ tagja és senki nem kérte, hogy belépjek, ennek ellenére nagyon hasznosnak tatom az RMDSZ munkáját. A FIDESZT sem utáltam soha, ahogy az MSZP-t sem.
    RMDSZ FIDESZ? Kérdezd meg Tóró Tibort, Sógor Csabát milyen a viszonya a Fidesszel? De nem csak ketten vannak. Ha érvelnél jobb volna mert szerintem indulatra indulat a válasz de akkor téves a házszám.
    Amúgy ha két nevet használsz ki ipicsapacsollak! Vagyis kedves olvasók
    tgm egyenlő acs-al. Nem szép!!!! Pláne ha magával vitázik! Ugye Csongi?

  22. amok

    “A romániai tévék becsületesen bemutatták az eseményeket, objektíven és de mindenhol kiemelték, csatornától függetlenül, hogy a Fidesz indukálta az eseményeket”

    Gáspi bóhóc elftárs fejeden találtad a szöget! Hisz Ferenc elftárs is megmondta: “És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, …, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba.”

    Helyesen látják a dolgokat a lapok, a TV-k, hisz rendesen fel voltak készítve. Örvendek hogy te is tisztán látod a dolgokat.

    Húzzál bele, bohóc elftárs, hisz nov 7-én még megkaphatod a Magyar Népköztársaság Nagykeresztjét, egyenest Ferenc elftárstól.

  23. charon

    Sziasztok,

    Csak egy eszrevetel. Azon meg nem gondolkodott el senki, hogy akik az utcan most randaliroznak azok nem a kormanykoalicio volt szavazoi, ergo atverve sem erezhetik magukat, mivel nem ide adtak le a voksukat amugy sem? Masreszt nincsen eleg baja, adossaga az orszagnak gyartsunk meg magunknak problemakat meg 1-2 milliard kart amit meg a biztosito sem fizet ki a karosultaknak. Hat ehez csak gratulalni tudok a sok eloembernek meg a szimpatizansoknak is. Neha hasznalhatnatok gondolkodasra is az Isten adta agyatokat.

  24. Gecko

    Kedves Charon!

    Meg mielott barmibe is belekezdenek szeretnem leszogezni, hogy melyen elvetem a “randalirozok” (id toled) tetteit. DE, a gondolatmeneted elso felet nemikeppen megprobalnam egy masik nezopontbol is megvilagitani. Miert bocsatkozol olyan altalanositasokba, amelyekre semmilyen szukseg nincs!? Mivel ugy velem, hogy meg azon emberek tobbsege is elveti a vandalkodasokat, akik a demonstralok elegedettlensegevel hasonloan ereznek, es elkeseredetten remenyvesztettek, plane azon a hetfoi napon, amikor Gy. F. hatarozottan kijelentette, hogy nem mond le, es tovabbra is buszke mindarra, ami a felvetelen elhangzik, tovabba a partja is kiall mellette, es a “reform”-oknak nevezett megszorito csomagokat vegrehajtjak… Szerintem olyan dolgok menten futtatot a gondolkodasodat, amik ertelmetlenek.

    Tovabba: szerintem az allamhaztartasi gondokon felulemelkedik ez a helyzet, mivel egy olyan kormany probalja kezelni az allapotot, melyert ketsegtelenul (a tamadasokat elkerulve, es mivel a lenyegen nem valtoztat kijelentem azt is, hogy:) a legnagyobb mertekben a Gyurcsany kormany a felelos. Most ez a kormany maradasa a tet (meg ha vitathatoan is). Es az ok nem – hogy ugy mondjam – anyagi, gazdasagi, hanem a demokraciaba vetett bizalom, ami (mint, az mar sokan mondtak) egy kozossegnek az alapja. Arrol nem is beszelve, hogy egy ilyen “reform” veghezvitelehez szukseges, nelkulozhetettlen, hogy a fokozott kozterheket elviselok, a megvaltozott lehetosegeikhez merten, ne hadjanak alabb a koltsegvetest tamogato tevekenysegeikkel, mert ha ez megtortenik – akkor a jozan esszel is belathato – hogy a folyamat ongerjeszto hatassal ujjabb megszoritast indukal, es egy magaba zuhano folyamatba visz.
    Kerlek, hogy ezeket a (szerintem valos, igaz) szempontokat is vedd filgyelembe!

  25. AlexM

    Na ne baszad már Attika, mi az , hogy nem vótál-vagy udemeráj tag ?
    Hát téged a két szép szemedért csipnek tán a Köcsög utcai köcsögök ?
    Vagy tán konspirativan futtatnak a szabadkőmivesek ?

    “Újból Gáspárik Attila lehet az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke
    Kategória: Romániai hírek • Forrás: relatio.ro
    2006. május 17., szerda – 10:48
    Az RMDSz úgy döntött, újból Gáspárik Attilát jelöli az Országos Audiovizuális Tanácsba (CNA). Gáspárikot 200-ben választották meg a médiafelügyelet alelnökévé és mandátuma másfél hónap múlva lejár.

    A parlament a következô együttes ülésén szavaz az új CNA-tagok személyérôl.

    relatio.ro”

  26. Administrator

    Az hogy valakit javasol valaki még nem következik autómatikusan, hogy tag is. Sőt az audiovizuális törvény szigorúan kiköti a függetlenséget. Amúgy ahogy a mondataidat olvasom, teljesen mindegy, hogy mit válaszolok.
    Csakhogy ércsed meg, ingem a Moszád és a Szijájé is támogat és nem is vagyok magyar…

  27. senki

    Gaspi, meg mielott mindenert az utcara vitt tomegeket okolnad, jo lenne egy kicsit a media felelosssegerol elmelkedni. Ugyanis egy dolog, hogy azt mondjak, hogy minden oke es fasza utana pedig azt, hogy jol atkurtunk benneteket es mas dolog, hogy az media nagy resze ezeket hiven lekozli mindenfele kritika nelkul sot egy kicsit felturbozza aztan amikor kiderul, hogy pupu nem allja akkor peldaul lekozol egy ilyen anyagot mint: http://index.hu/gazdasag/magyar/hzglis060918/ . A kerdes az, hogy hol van a media felelossege? Miert mindig a kovetkezmenyeken elmelkedunk?

  28. Administrator

    Nem okoltam a tömeget. Azok felelősségét firtattam akik az elmúlt időszakban, ha nem jött be valami a Parlamentben, vagy máshol rángatták a tömeget az utcára.
    Abban egyetértünk, hogy a média felelősségét meg kellene vizsgálni. Nem nekem mert nem tisztem és nem is értek a magyar médiához, csupán fogyasztó vagyok. Számomra az a furcsa, hogy Gyurcsány kell bevallja, hogy nem tettek semmit? Ettől felforr minden? Ha ez igaz akkor a média mit tett eddig? Vagy hazudtak, vagy akik kimondták nem tudták elhitetni. Az informatika világában egy abszurd drámába illő miniszterelnöki beszéd fedi fel a valóságot? Esetleg ha nem kerül nyilvánosságra akkor ma minden menne a maga medrében? Különben is milyen média az, ahol nem személyeket hívnak be egy beszélgetésre, hanem a pártok döntik el kit küldjenek? Hogy tud egy újságíró az ilyenekre felkészülni?

  29. uj széköly

    Én azt hiszem, hogy nem volt korrekt dolog Gyurcsány Ferenc részérõl, hogy hazugságokat mondott az embereknek, és ezt tudta is. Erkölcsileg, morálisan ez nem elfogadható!! Aki hazudik, az lop, hazudni, csalni csúnya dolog- énekeltük valamikor… Szerintem jogos lenne az, hogy beadja a felmondását.
    Az más dolog, hogy sajnos mások is ezt teszik, tették, de most õ került középre…
    Nem hiszem, hogy Orbánék csinálták ezt a “randalirozást”, bár mindenképpen a jobboldalt, a szélsõt!, jellemzi ez. Az egyének megnyilvánulásáért nem kellene mindig Orbánt elõkapni…
    A rendõrség egyszerûen kritikán alúli volt…azért má bocsánat, de ezt nem igy kellett volna csinálni…
    A médiának is benne van a keze, mert õket az érdekli, ha cirkusz van, igy lehet eladni, de ezt nem kellene elmagyarázzam pont itt…
    Magyarországnak az a baja, hogy nem találja magát- egy jó ideje!- , illetve nincs olyan személy, személyiség, aki vezethetné ezt az országot…igaz, ezzel valahogy igy vagyunk mi is…
    Gyurcsányban talán az értékelhetõ, hogy ki mert mondani olyan dolgokat, amelyeket eddig nem nagyon mert megtenni senki, balszéltõl a jobbszélig…igaz azt nem tudta, hogy kell ezt megtenni…
    Nem egymásra kellene kenegetni a sz…t, hanem annak kellene nekiálljanak, hoghy valamiképpen rendbeszedjék azt az országot!! De mindenki le akarja nyúlni, ki akarja zsigerelni, akár egyik , akár másik oldalt nézzük…
    Szegény Magyarország…

  30. acs

    bocsanat, de nem talalt! acs az tenyleg Csongor, de nem tgm, es nem is ismeri ot

  31. M.Zoli

    Engem az érdekelne, hogy a ,,romániai ORTT” (ahogy mo.-i lapok szokták idézni a véleményedet,) mit szólna ha egy közszolgálati adó elnöke elhessegtetné az egyik hírcsatorna stábját?

  32. M.Zoli

    Cikk a http://www.ma.hu/page/cikk/aa/0/155111/1 -címről:

    Az Országos Rádió és Televízió Testület a 2006. szeptember 18-án éjszaka a Magyar Televízió székháza előtti események médiabeli megjelenítésével kapcsolatban hatósági ellenőrzést rendelt el.
    2006.09.20 18:20 ORTT

    A Testület határozott álláspontja szerint semmiképpen nem engedhető meg az olyan műsorszolgáltatói magatartás, amely a bűncselekményeket támogatja, az azokkal való azonosulás látszatát kelti.

    A médiatörvény alapelve, hogy a Magyar Köztársaságban a műsorszolgáltatás szabadon gyakorolható, az információk és a vélemények műsorszolgáltatás útján szabadon továbbíthatók. Ugyanakkor minden műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem közvetíthet gyűlöletkeltésre alkalmas műsorszámokat. A műsorszolgáltatóknak a közérdeklődésre számot tartó eseményekről tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan kell tájékoztatni.

    A médiahatóság rámutat arra, hogy a műsorszolgáltatók – az általuk közvetített tartalomért viselt jogi felelősség mellett – felelősek tájékoztatásuk társadalomra gyakorolt hatásáért is.

  33. Administrator

    először is pontosan tájékozódna,
    megvizsgálná mind a két fél álláspontját ,
    összevetné a médiatörvénnyel és eldöntené, hogy neveletlenségről, vagy médiatörvény áthágásáról van-e szó.

  34. M.Zoli

    Ezek szerint amikor bűnösnek tekinthető az a magatartás amit pl. a CNN tanusított a ’90-es évek derekán, amikor élőben közvetítette a moszkvai puccsot?

    Vagy a moszkvaival ellentétben egy amerikai puccsot a CNN sem közvetítene?

  35. tgm

    vegulis en azert irtam, mert felhaboritonak tartom ezt a kikozmetikazott szemforgatast, amit muvelsz. MI AZ, HOGY LEGALABB EGY TV-t megvizsgalnal? Bejegyzesedbol a hirTV-re kovetkeztetek. Zavart, hogy kepi anyagokat kozvetitett???

    Mert milyen jo lett volna, ha az a szanalmas Balo es a Napkelte “uscatura”-i mezedesen hozzad hasonloan elmagyarazzak, hogy ejnye bejnye, azert a FIDESZ mekkora szemet, a draga fovarost szetveretik. Es meg ki tudja, mennyit hazudtak volna. Igy legalabb vilagosan latszott mi a helyzet, hanyan es kik randaliroztak.

    Ja, es a BBC-t es a CNN-t nem kuldod el ugyanoda, ahova a hirTV-t kivanod? Csak azert, mert ok is a hirTV-tol vettek at a kepeket ES A KOMMENTART IS HIRTV-s adta (Erdelyi Akos). Csaszar Attila tenyleg minosithetelenul szinvonaltalan volt, de o ott volt elesben es ezt latta – de egy notorius kalandor, ha akarod tiltasd ot ki a mediabol :) A tobbiek (3 foldi sugarzasu ado van Mo-n!!!+Duna +m2) kameraval oda se mertek dugni a kepuket.

    Vegul, de nem utolso sorban, ha ilyen kemeny vagy, miert nem szentelsz egy kulon blog bejegyzest annak, hogy mi a feszkes feneert tartjak fent a kiralyi tv-t Budapesten. Ilyen kivenhedt, vonalas politikai szerkesztoket + NapTV nyalokakat kozpenzen?!

    acs nem en voltam (Csongor meg isten ments!). ez a masodik, es utolso beirasom ide. ha majd a mtv-s blogbejegyzesed meglesz, azt elolvasom. ciao!

  36. alexM

    A fene érti amit mondsz, de amire te gondolsz az Neptunon volt s oda csak a költöt engedték be nem az udvari bohócot.

  37. alexM

    A fenébe hát nem elfelejtettem, igazad volt, minimum a Szijájé támogat

    “Treptowról és Wattsról is úgy tartja a bukaresti közvélemény, hogy a CIA alkalmazottjai.”

    http://beszelo.c3.hu/04/06/06banyai.htm

  38. senki

    Gaspi, szerinted mikorra jon el az, hogy a szomszedban meg idehaza is hasonloan kerdezzenek az ujsagirok?
    -http://www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/&article_hid=116419
    (ez egy cnn interju semmi koze a hirtv-hez)

  39. Administrator

    egyes magyar televíziók felelősségét feltétel nélkül megvizsgálnám!!!!!!
    tgm én gyorsan, sokszor helytelenül írok, de te azért olvass helyesen. Nem 1 tv-t mondtam, hanem egyes (több) tv és nem az éjszakai adások, hanem három-négy hónapra visszamenően.
    Ami a közszolgálati tv-t illeti évek óta konferenciázgatunk arról, hogy azzal a csatornával amit a szocialista államtól örököltünk, nos azzal mit kezdjünk. Államiból elneveztük közszolgának valamiket módosítottunk de az egész nem az igazi. S ha van is egy csatornájuk mi legyen a másodikkal stb.
    Ami a sajtószabadság és a felelősség között van… Látot valaki szeptember 11.-ről halottakat? Vért? Amerikában mikor pár éve Los Angelesben voltak a lázadások, az állam betiltotta a tv adásokat…
    NEm tudom, hogy most mit kellett volna tenni. Mindenki tud hozni rengeteg példát.
    Tény, hogy ilyen még nem volt Magyarországon és, hogy ne is legyen azért mindenki a maga területén, hideg fejjel érveleve számadást kell végezzen.

  40. M.Zoli

    Jogos ez?

    ORTT: a Hír TV törvényt sérthetett
    06.9.27 18:15

    A hét vizsgált médium közül egyedül a Hír Televízió múlt hétfői és keddi, a Magyar Televízió Szabadság téri székházánál történtekről beszámoló anyagaival kapcsolatban veti fel a törvénysértés valószínűségét az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) hatósági ellenőrzése – derül ki Kovács György elnök szerdai közleményéből.

    A testület – múlt szerdai döntésének megfelelően – megvizsgálta hét műsorszolgáltató (a Kossuth Rádió, a Hír Televízió, a Magyar ATV, az RTL Klub, a Duna Televízió, a TV2 és az Echo TV) hétfő este tíz óra és a műsorzárás között folytatott programszerkesztési gyakorlatát – emlékeztet a dokumentumban a médiahatóság vezetője.

    “A hatósági ellenőrzés megállapításai szerint médiajogi relevanciával a Hír TV műsorszolgáltatása bír” – áll a szövegben. Eszerint a médium “a demonstrációk törvényes kereteiről megfeledkezve forradalmi, háborús helyzetként tálalta a történéseket”, ami az ORTT álláspontja szerint “felveti annak valószínűségét”, hogy a Hír TV ilyen módon megsértette a médiatörvényt, továbbá elmulasztotta a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének, valamint a sokoldalú, kiegyensúlyozott, tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás követelményének tiszteletben tartását.

    A médiahatóság ezért szerdai ülésén úgy határozott, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben biztosított “ügyféli jog gyakorlása érdekében” azzal a felhívással küldi meg a hatósági ellenőrzés megállapításait a műsorszolgáltatónak, “hogy három napon belül nyilatkozzon a jelzett törvénysértések tekintetében”.