25 millió




Ennyibe került az OTV-nek a kisebbségi törvény. Történt, hogy az Új Magyar Szó (Gergely Edit) rákérdezett, hogy mit csinálunk az egyik műsorral, amiben Cosmin Gusa volt a meghívott és a kisebbségi törvénytervezet volt a téma. Mára elkészült a monitorizálás és kijött a büntetés is, alig egy órai érvelés után,a szükséges hat szavazattal. Dan Diaconescu a műsorvezető, a szabályok értelmében, meg kellett volna hívjon egy képviselőt, a kisebbségek részéről is. Nem lett volna kötelező, hogy RMDSZ-s legyen. Annak idején sikerült ezt a cikkelyt bevinni a Tanács Határozatába. 519 határozat, 2005-ből: Minden olyan kérdésben, ahol egy kisebbséget (nemzeti, szexuális, stb.) érintő kérdést tárgyalnak, az illető kisebbség képviselőjének a véleményét is meg kell kérdezni. A hosszú vita a büntetés mértékéről szólt. Többen úgy vélték, elég ha szóban figyelmeztetjük őket… Mindegy, ettől még nem oldódnak meg a dolgok. Utálom, hgy nap mint nap harcolni, érvelni, alakoskodni kell a nomalitásért.
Sok boldog Mikulást mindenkinek.

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

7 válasz: “25 millió”

  1. uj szekoly

    Kevés…

  2. Administrator

    NEm hiszek az erő politikába. Nem büntetni kellene, megértetni.

  3. uj szekoly

    Nem erõpolitikára gondolok, csak azt látom, hogy õk nem akarják megérteni. Nem tudom milyen módszerrel lehet ezen változtatni. De, ha igy van, akkor Te miért szavazod meg mégis a büntetéseket??
    Én lennék az egyik legboldogabb ember, ha megértenék…

  4. Administrator

    Az én kezebmben nincs más eszköz. Itt egy átfogó program kellene, ami megismerteti a többséget a kisebbséggel. Néyy bele egy román tankönyvbe, nem is szerepel benne, hogy románokon kívűl lennének mások is az országban. A tolerancia nem örökölhető. Azt mindenkinek meg kell tanulni.

  5. keli

    nekunk is …

  6. Administrator

    bizony, bizony, bizony

  7. uj szekoly

    Akkor nagyon hamar ki kellene találni valami módot arra, hogy egy kicsit közelebb kerüljenek… Talán össze kellene szedni mindkét részrõl a megfelelõ embereket és velük elinditani valamit. Csak sajnos azt látom, most Gusa esetét idézve, hogy ezek a felfogások nagyon be vannak rögzülve…
    Talán nekünk is változtatni kéne, talán sokkal többet is tehetnénk…
    Hol kellene elkezdeni és mi lenne a legjobb elindulás??
    Az igazság az, hogy néha nekem is, mint általáéban az embereknek, vannak elõitéleteim…és egyes másságokat nem kedvelek…de dolgozom azon, hogy ettõl meg tudjak szabadulni…néha nehéz… Szép napot