Kipirult a Paprika




Tegnap reggel valóra vált, ami egy pár éve még a legelszántabb álmodozó fejében sem fordult volna meg: egész napos magyarnyelvű kereskedelmi rádió Kolozsváron. November 23.-án hajnal hatkor az éterbe szállta: Itt a Paprika rádió Kolozsvár. Hát én el is érzékenyültem. www.paprikaradio.ro
A lényeg, hogy az első benyomásom nagyon jó volt, ami a technikai és személyi felkészültséget illeti. Még én is beálltam műsort vezetni ami rontott a képen de halálos esetekről nem tudunk. Volt a reggeli műsorban László Frici bácsi aki több mint ötven éve rádiózik, felköszöntöttük születésnapján Bardócz Sándor tévé vezetőt és bekapcsoltuk más rádiókat Szatmárnémetit, Nagyváradot és Marosvásárhelyt, valamint megemlékeztünk Balló Áronról aki most lett volna 39 éves. Nekem tetszett. Előre a tv felé!
Mint alkalmi műsorvezető sokszor kerestem az alanyt az állítmányhoz… elnézést azoktól aki hallgatták, ígérem ritkán fogom gyakorolni ezt a szakmát, amihez szintén nem értek.

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

16 válasz: “Kipirult a Paprika”

  1. fodor

    nem benyalni akarok, de igazán jól ment neked a műsorvezetés, hiába, rajtad mindig nevetni kell. Szuper volt.

  2. kefiret

    tudom….a készbe könnyü hibát kapni. de igy reggel 8-9 között lehetne valami izgalmasabb témát találni mint a műsorvezetők kedvenc gyerekkori játéka. Minden rédijó pörög ilyenkor, hírkommentekkel, hírökkel. A zene sem az a…kicsit olyan mint a magyar narancs. hallgatom.

  3. Sch

    Kefiret, ezentúl az lesz, csak most, az első adásnak volt ez a témája. Ne izgulj, tudják ezek, mit csinálnak ;)

  4. Zsolt

    Valóban jó, hozzáértőbb haverek is értékelik. Tényleg szükség volt erre és tényleg megmozgatja azokat, akiket kell és akiket érdemes. A zene is bejön, a műsorvezetők sem rosszak.
    Na és most jön a de… de az ún. playlist igazán bővülhetne: a második nap reggeléig kb. 3 órát hallgattam össze-vissza, de már volt 2 olyan szám, amit első nap kétszer hallottam és egyiket közülük ma reggel is kifogtam… Gondojatok arra, a Kiss FM egy ideg naponta 5-6-szor sugározta az egyébként rokonszerves Cleo Stratan “Ghiţă”-ját… Hamar meguntam.
    Sok sikert és csak így (vagy még jobban) tovább!

  5. Zsolti (a béka:-)

    Tényleg jó a Paprika, kiváncsi leszek á pl 3 hónap mulva… Az viszont enyhén szólva fura, hogy pl a hírszignál UGYANAZ (dallam és hangszerelés), minr a Slágerrádióé:( Természetesen felfedeztem DIÓ Rádió (Heves megye.HU) szlogeneket, jingle-eket, de sok City Rádiós (Szatmárnémeti+Nagykároly) pritty-prütty, szlogen, stb is megjelenik a PRban…. Kreativitáshiány? Vagy pénz spórlás?

  6. lanyka

    Apropó témák! a Paprika olyan radió, hogy “SZABAD” ötletekkel támogatni…Hibákra bukkani mindenben lehet, hisz sokfélék vagyunk, es ennyiféleképpen gondolkodunk. Ötlettel előállni, azt kivitelezni sokkal nehezebb mint első látásra tűnik, ezért jól jön a segítőszándékú kritika főleg ha kivitelezhető ötlet is társul hozzá. Eképpen kellene megközelíteni minden, kezdetén talán még “botorkaló” kezdeményezést.
    Híreket csak a hallgatónak áll jogában kommentálni. A hírek világa szigorú, aligha fér össze egy kereskedelmi rádió könnyed, stílusával, bár még az 1922-ben létrehozott “rádiók Rádiója” a BBC sem engedi meg magának a mai napig sem, hogy kommentárt fűzzön híreihez.
    Szóval HAJRÁ PAPRIKA, VÉGIG KELL EZT CSINÁLNI! :)

  7. Zsuzsa

    Szorítok nekik, néhány embert ismerek és kedvelek a műsorvezetők közül, értük különösen drukkoltam az első nap.
    A prittyek, prüttyök, szlogenek teljesen rendben vannak. Hogy hasonlít másokra? Ez is egy műfaj és nem kimeríthetetlen. Nem lehet 3 hosszú, összetett mondatot használni hozzá. Ami rövid, frappáns, az néha egymásnak köszöntget a rádiók között, óhatatlanul.

  8. Zsolti (a béka:-)

    Zsuzsa

    A prittyprütty készítő cégek, stúdiók azért kapnak több ezer eurót egy szignálcsomagért, hogy megkülönböztethető legyen egyik rádió a másiktól. Az egy dolog, hogy lehetnek hasonlóságok, viszont más, amikor ugyanaz.

  9. dzsokko

    na…jol oda wattok..egy ujabb kozepszeru erdeji magyar idiotizmus ..sok reklam nemi zenewel…
    lasd a tobbi erdeji magyar radiot..pl:gaga,wagy a mix fm szentgyorgyon…amijen minoseget produkalnak ezek akko inkabb ne…nem kell.
    apropo:szentgyorgyon jartal es a szinhaz fele se neztel…pedig mi ott wagyunk egesz nap.szegyeld magad

  10. Zsolti (a béka:-)

    dzsokko!

    ha nem tudnád, ez a kereskedelmi rádió receptje: reklám zenével. egyébként ne kritizálj valamit úgy, hogy nem is ismered. csak azért mondom, mert a paprika (még) nem is sugároz reklámot.
    lehet, hogy a szentgyörgyi mixfm nem jó (vagy csak te nem szereted), de ne vegyél egy kalap alá minden keresk rádiót. igenis szükség van rájuk. ha nem jó, vagy csak neked nem tetszik, akkor nem kell hallgatni. ennyi! csinálj te jobbat. mutatsd meg ezeknek a “köszépszerű erdélyi magyar idiotizmus” készítőinek! húzzá’ bele!
    addig is hallgass bele a szatmárnémeti-nagykárolyi city-rádióba (www.city-radio.ro). a(z) (egyik) legjobb erdélyben.

  11. Dancs Artur

    Köszi, drága, a City Rádiósok nevében is. De most a Paprika Rádióról van szó, s akkor most nekik kellene drukkolni, hogy jó legyen. Nem mondom, hogy ujjongtam, hogy kísérteties a hasonlóság köztünk s a Paprika között, de ez nem erre a lapra tartozik. Nem jó. (Mármint ama kísérteties hasonlóság) De túlteszem magam rajta. Emiatt nem fogom bántani õket. Barátaim is vannak ott, akik dolgoznak rajta/benne.
    Mi lenne, ha az ember örülne annak, ami van ? Pláne ha az , ami van, nem is annyira gáz, mint amilyenhez eddig szoptunk…bocs: szoktunk.
    Én örülök. A többiért pedig ne a rádiót bántsátok, az hadd éljen.

  12. új széköly

    Látod Gáspi milyen vótam…azt sem kérdeztem meg, mi van Veled?? vagy-e CNA-ilag???
    Külömben örvendek nagyon, hogy találkozhattunk…és mennyire jó léenne egy hosszabb beszélgetés…

  13. cs

    szerintem kolozsvár 2-3 magyar nyelvű rádióadót is elbírna, a lakosság számához mérten. nem értem a szerénységet… sajna nincs (még egy) ember aki ezt képes lenne végigvinni.

    amúgy gratula, profi lett a műsor, a zenei felhozatal 10-es.

    a “másolás” jelenségével én is találkoztam élőben, úgy néz ki az erdélyiekre jellemző a fantázia nélküliség, mindkét oldalon (másoló és a minta).

  14. nori

    Szerintem a hírszerkesztésen kellene a legsürgősebben javítani, bár egy halvány koncepciót csöpögtetni bele. A műsorvezetők majd belejönnek, végülis egy hete rádióznak.Legyünk türelmesek!

  15. Kesztió

    Ne haragudj, Gáspi, de tényleg ez kellett nekünk? Középszerű kereskedelmi rádió, ritka, hogy ráhangolok, és ne pont zene legyen (esetenként megkérdőjelezhető színvonalú), a hírszerkesztés gyengus, a konferálások mintha hülyegyerekeknek szólnának…
    Elismerem, hogy a Kossuth Rádió vagy Radio România Cultural színvonalára (amúgy ez utóbbi a kedvencem) nem lenne akkora igény, de akkor

    1. Most ki is a célközönség?
    2. Miért kell egy olyan-amilyen kereskedelmi rádiót nemzeti ügynek tekinteni? Pont olyan profittermelő vállalkozás, mint a többi…

  16. Administrator

    A magyarnyelvű napilapok hétvégi számában megjelenő pamelaandesen csöcsök is az eladást szorgalmazzák. Gazdasági vállalkozások a magyarnyelvű újságok is, hol gazdasági, hol politikai babérokra ácsingóznak. Célközönség? Aki hallgatja. Nem nemzeti ügy, mondtam sokszor, hogy a normalitás jele. 16 éve normális kéne legyen Kolozsváron egy, vagy több magyarnyelvű kereskedelmi rádió. Eddig nem volt az. Szlovákiában a mai napig várnak ilyen “normális” eseményekre…
    Ha nem tetszik nem hallgasd.