Egy interjú




A román médiafelügyelet erősítené a sajtóetikát
2007. 01. 18. 05.28

A romániai médiában dolgozókat szakmai képzés útján kell segíteni abban, hogy külső büntetőeszközök nélkül, “belső önszabályozással” legyenek képesek etikusan végezni hivatásukat – mondta az MTI-nek Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) újabb hat évre megválasztott alelnöke, aki az e képzést szolgáló, 800 ezer eurós európai projektnek is a menedzsere.

A CNA (a román ORTT) politikailag független testület, amely az audiovizuális szektor problémáit az európai és a demokratikus normák szerint igyekszik szabályozni. Tíz tagját részben a képviselőház és a szenátus, részben a kormány és a köztársasági elnök delegálja a pártok javaslatai alapján.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által delegált Gáspárik Attilának bizalmat szavazott a testület, hogy korábban is betöltött alelnöki tisztségét a következő hat esztendőben újra ellássa. Kulcsszerepet játszott abban, hogy a CNA korábban kétmillió eurót kapott az Európai Unió strukturális alapjaiból műszaki és technológiai korszerűsítésre. Ujabban pedig egy ugyancsak nyertes pályázat tárgyát képező, 800 ezer eurós – szakmai képzést biztosító – PHARE-projektnek a menedzsereként tevékenykedik.

A nyertes konzorcium élén az Internews francia cég áll, további tagjai a CNA-n kívül a magyarországi ORTT, a bukaresti Független Sajtóközpont és az ugyancsak romániai Média-monitorizálási Ügynökség. A pénzt a CNA szakértői személyzetének és a román médiában dolgozóknak a szakmai képzésére fordítják. Ezt a programot Bukaresten kívül más romániai városokra is ki szeretné terjeszteni a projektmenedzser, például Kolozsvárra, Temesvárra vagy Jászvásárra (Iasi).

Gáspárik szerint a médiahatóságnak nem “médiarendőrségként” kell működnie, hanem elsődlegesen segítenie kellene a médiafogyasztókat és a médiasugárzókat egy sajátos médiakultúra, az önszabályozás kialakításában. “Erősíteni szeretnénk a média dolgozóinak azt a képességét, hogy saját berkeikben fejlesszék ki etikai érzéküket. Sokkal jobb, ha saját bensőjükben tudatosul, mit szabad és mit nem, mintsem hogy a CNA-nak kelljen dorgálnia hatóságként” – mondta az alelnök.

Az MTI kérdésére, – amely a média mögött meghúzódó politikai érdekekre vonatkozik – Gáspárik kifejti: az a legfontosabb, hogy egy-egy médium vagy sajtótermék tulajdonosi viszonyai átláthatóak legyenek, egy politikai érdek ne bújjon meg láthatatlanul egy médium mögött. A CNA nem képes befolyásolni a média és a politika összefonódását – teszi hozzá -, legfeljebb büntetni és képezni tud.

Emlékeztet arra, hogy a mai román újságírás derékhada még a Ceausescu-rendszerben szocializálódott. Ugyanakkor az ádáz médiapiaci küzdelemnek ma nagyon sok etikai áldozata van – fűzte hozzá.

A médiafelügyeleti hatóság második embere szerint a CNA elsősorban akkor lép fel keményen, amikor a magukat megvédeni képtelenek ellen irányulnak az etikátlan cselekedetek. Ilyenek a gyermekek vagy a szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, például a romák. A politikus meg tudja védeni magát – teszi hozzá.

A CNA egyébként nagyon ügyel arra – hangsúlyozta az alelnök -, hogy önmagát minél jobban mentesítse a politikai szempontoktól. A testületben például nem foglalhat helyet olyan személy, aki bármikor is tagja volt valamilyen pártnak. A CNA mindegyik tagjának van elismert “civil” szakmai múltja, Gáspárik Attila például színész.

STOP/MTI

www.stop.hu

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

2 válasz: “Egy interjú”

  1. Gábor József

    “A CNA mindegyik tagjának van elismert “civil” szakmai múltja, Gáspárik Attila például színész.”

    Látod Attila, komédiásként csak hódolóid lennének. Így meg kapod a sódert jobbról-balról. Akik kritizálnak persze nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy nemcsak színészi, de emberi adottságok is kellenek ahhoz, hogy valaki egy ilyen posztot jó lélekkel betölthessen. Az erdélyi értelmiség is átesett már rendesen az lónak az ő másik oldalára. A “fikázzunk a fika kedvéért, mert mi okosabbak, műveltebbek vagyunk” szindrómát sosem értettem. Nem beszélve az “igazi” magyar jelenségről, melyet partiumiként anno még amikor betyárbecsületből is nagyobb volt az “összefogás” elszenvedtem magam is. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy azért írom e sorokat, mert valami érdekem fűződne hozzá, téved. Innen Vámospércsről marhára mindegy lehetne nekem, hogy ki a CNA alelnöke.
    Ellenben innen, Vámospércsről marhára örülök neki, hogy ezt a fickót úgy hívják, hogy: Gáspárik Attila!

  2. Kuti Márta

    Őszinte elismerésem jól végzett munkádért. Mert ezért választottak meg ismét, gondolom. Ez az igazi teljesítmény, s ehhez gratulálok. Néha azért figyelj a magyar helyesírásra is, és egyáltalán legyen nagy-nagy gondod anyanyelvünkre, és annak terjesztésére a rádióban, tévében. Romlik is, lopják is, azaz el szeretnék tüntetni többségében. Érted a szót, ugye? Szia!