Élelmiszer reklámozás




Különben nagyon zajlik itt az élet.
Két rádió és két tv kérést utasítottunk vissza. Mind a négy műholdas kérés volt. Eddig nyakló nélkül adtuk ezeket, de mostanában a kábelesek azt sem veszik át ami működik. Ha megadjuk, akkor elindul a zsarolás, egyik eszi a másikat: nekem is jogom van, nekem is, én is befektettem.
Belekötöttünk néminemű mobiltelefon reklámokba. Egyikünk szerint nem érdemes izgulni, mindenki hazudik a reklában. Annyira felhevült a vita, hogy két kollégám a nyílszinen egymásnak esett. Zanc kolléga kisdobosnak nevezte Dan Grigore zongoraművészt, aki a maga idején középszerű dilettánsnak nevezte az előbbit. Olyan ordítozás volt, hogy mindenki elhűlt. Természetesen a ilyenkor az Elnök sehol. Mint űlésvezető mit tehettem, két hatvan fölötti ilyetén viselkedésén? Azóta is rémálmom van. Elnézést kértem a sajtótól és megpróbáltam minden vitát elfolytani. Szar ügy. ma rajtunk röhögött a sajtó.
Az említett reklám tényleg félrevezető, mert nem a termékről szólt, hanem annak a kiegészítőjérő. Hogy melyikről van szó? Mert hülye leszek elmondani amíg nem döntünk. Jó na elmondom, képletesen.
Most vegyél autót, mert olyan tükre van ami kristály és úgy pillantasz bele, hogy nem horzsolja a szemed és csak most és csak neked 1 euró.
Kérdem én, tisztességes az ilyen?
Nem hazudtunk, monták a készítők….
Mindez nem elég, két napja a Parlament szakbizottságában készítjük a médiatörvény modosítását. Blogtársam Hunor és Márton Árpád a két legkeményebb csávó, minden tulzás nélkül. Az sem von le a tudásukból, hogy a bizottságelnöknek talán még érettségie sincs…
Ma volt egy négy órás találkozó, a civil szervezetek képviselőivel az élelmiszer reklámozásról. Ők nekünk adnak igazat. Halál a csipszekre, a sóra, a zsírra, a cukorra, a koffeinre….mondták.
A reklámoztatók közben ellentámadásba lendülnek. A tévék, rádiók a reklámokból élnek……

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

Egy válasz: “Élelmiszer reklámozás”

  1. ojve

    “elfojtani”, “érettségije” stb…