Erdélyi Magyar TéVedés




Ma összehívtuk a fontosabb rádiós műsorsugárzókat. Egyre másra szüntetik be a helyi műsorok sugárzását, Bukaresttel árasztva el az étert. Sok a panasz és jogosan, a helyi hírek, események elmaradásért. Mi dörögtünk, a műsorszolgáltatók sírtak. Vertük az asztalt azzal, hogy a helyi érdekek fontosak, ők sírtak, hogy nincs pénz, nincs szakmai felkészültség… Abban maradtunk, hogy jövőhéten döntünk. Valószínűleg kötelezzük őket, hogy legyen, egy heti minimum, helyi műsor.
Ralu kifakadt, hogy megint magyar veszélyt gerjesztenek a médiában és senki nem foglalkozott érdemben a kisebbségi törvénytervezettel de mindenkinek van véleménye. Végül is megértette a tegnapi négyszemközti beszélgetésünket. Imádok lobbizni!!!
Örömömet a Krónika telefonja árnyékolta. Benkő Levente nagyon kedvesen érdeklődött, az Erdélyi Magyar tv jelenlegi helyzetéről. Udvariasan handabandáztam, majd bevallottam, hogy halvány fogalmam sincs. Hónapok óta senki nem értesített semmiről, miközben olvastam egy-két nyilatkozatot a témával kapcsolatban a sajtóban. Úgy érzem sikerült lejáratnunk ezt a dolgot is. Medgyesi biztosan jót akart, de az a XXI. században kevés, Markó sem utasíthatta vissza és mégis. Tele vagyok keserűséggel. Lett volna egy alkalom, arra, hogy saját képünk, saját hangunk legyen, hogy ne legyünk kiszolgáltatva mindenféle politikai, gazdasági valamint médiacezaromán, hullámzásnak. Nem voltunk érettek rá. A szaros 300 milliós bejelentést követően, egy érdembeli tanulmány, dolgozat, beszélgetés nem valósult meg. A legnagyobb gond az volt, hogy mi legyen a neve és ki legyen az üvegen. Sajnálom, sajnálom, sajnálom. A szakmai műveletlenség, a sok vidéki sértettség, a közéleti egoizmus elszalasztott egy lehetőséget. Sajnálom. Valamikor Székelyudvarhelyen volt két egésznapos tv, ma az egyetlen csatorna sem képes napi egy-két óra műsort produkálni, Marosvásárhelyen miután egyéni érdekből tönkre tették a Maros tv-t azóta sincs megfelelő időtartamú magyar adás stb. Majd megnézzük a Megasztárt…

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

Egy válasz: “Erdélyi Magyar TéVedés”

  1. csomHá

    Nincs kritikus tömeg (médiásokból, erdélyi magyarokból, whatever), ezért a sajnálom.

    Vagy.

    Nincs oktatás, ami semmibe véve a kritikus tömeg törevényét, átlagon felüli (világviszonylatban) embereket lenne képes kitermelni.

    Ezen kívül semmi gond :(