Az Idő koma nem engedte a lazulást. Rekordok könyvébe illő módon, harmadjára is elnök lettem. Először még annak idején mikor elnököt és alelnököt választottunk, de az elnököt a Parlament is meg kellett szavazza, volt egy hónapi elnökségem, majd mikor Ralu Filip elment bukaresti polgármesterjelöltnek szintén egy hónap, most, meg most van.
Teljesen más terveim voltak. A doktorátusomat is az egyetemen való tanítás érdekében tettem le. Most meg itt állok egy jó barát nélkül, egy mindent eldöntő aláírásra jogosító tollal a kezemben. Tegnap leültünk beszélgetni a kollégákkal. Ragaszkodtam hozzá, hogy minél hamarabb kérjük a Parlamenttől az új kollégát, és tartsuk meg az elnökválasztást. Annak ellenére, hogy többen elkezdték már az üres műbőrfotel körüli mozgást, hangsúlyozottan azt kérték, hogy ne siessünk. Tanítják ezt a menedzser iskolában is: a mindenfajta változással szembeni félelmet. Amitől én félek, az a Parlamentben uralkodó politikai hullámzás. Egyrészt ilyenkor, a kompromisszumok tengerén, okos döntés ritkán születik. Emlékeztetnék a tavalyi kinevezések körüli hercehurcára. Hat hónapig tartott a bizonytalanság.
Nem gyávaságból, nem is felkészületlenségből, de valahogy nem akarom ezt az ölbe hullt lehetőséget. Elsősorban érzelmi szempontok miatt. Persze, aki érzelmeskedik a közéletben, az… menjen haza. (mennék is, ajjaj) Másrészt nem érzem annyira nyitottnak még errefelé a társadalmat, hogy egy magamfajtában ne a magyart lássák elsősorban az évszázadok alatt rátapadt előítéletekkel. Félreértés ne essék, nagyon sokakkal, a média és a közélet világából, jó kapcsolatban vagyok, sokan hívtak az elmúlt napokban, hogy támogatásukról biztosítsanak, sokan akarnak lobbizni egy esetleges elnökválasztáson, stb. Az elmúlt időkben történt lazulás ellenére, nagyon sokszor mikor valakivel itt először találkozol, rögtön letapad a nevednél és elmélázik, hogy „ én is ismertem egy…”. Szép élet az úttörőké de hét, azaz 7 év után… vágyom Csehovra és Bartha Lajosra, Bródy Sándorra és a próbatermek hűvösébe.
Akkor most alámerülés, az érzelmek kora lejárt. Menni kell, megnyitni egy nagyon fontos, névtelen, konferencit, ahol csak most és csak itt és csak nekünk…

„kíváncsi vagyok lesz-e végbélrákom vagy szívgyógyszerem
Unokáim meg a többi ilyen dolog
Ami azt mutatja, hogy éltem
S minden úgy lett-e amitől féltem.” (Bandi a hegyről)

Elküldve: 2007. május 29., 7:34 am-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.