Az erdélyi Hegel




Hol volt, hol nem volt:
Az előbbi link arra emlékeztet, hogy 2006-ban hirtelen felindultságból, az erdélyi magyar sajtó a megtisztulás szándékát vetette fel. Persze a pató pálos attitűd itt is érvényes volt. Nem emlékszem, hogy történt volna valami az ügyben. Ebben az időben kérdezett meg engem a Magyar Nemzet egyik újságírója, Lukács Csaba… figyelem 2006-ot írunk: Lukács Csaba: Tiszta hangok Romániából
2006. augusztus 11. 13:07

Magyar Nemzet Online
Lukács Csaba: A kezdeményezésnek van magyarországi vonatkozása is, hiszen a román Országos Audiovizuális Tanács alelnöke, Gáspárik Attila azt javasolta, az átvilágítás érintse a jelenleg Magyarországon tevékenykedő, ám Erdélyből elszármazott újságírókat is. Ennek értelmében több tucat magyar újságírót, például e sorok íróját is átvilágíthatnák (ez ellen természetesen semmi kifogásom, annak ellenére, hogy pontosan a nagykorúvá válásom évében bukott meg a Ceausescu-diktatúra), a javaslatban nevesítettek szerint megvizsgálnák a múltját a Duna Televízió jelenlegi elnökének, Cselényi Lászlónak, az Info Rádió egyik alapítójának, Heltai Péter rádiós-tévés műsorvezetőnek, Bodor Pál (Diurnus) újságírónak is. Szóval 2006-ban. Annyi lett a végeredmény, hogy Bodor ahol csak tehette, hogy is mondjam, csúnyákat mondott rólam.
Szóval a lényeg 2006-ban mondám pl. Heltai Péter! Már csak azért mert ő is azok közé a magyarországi újságírók közé tartozik, akik nagy befolyással vannak a romániai magyarsággal kapcsolatos vélemények kialakulására. Nos mit olvasok?

Persze nem a 2006-ban tett ajánlásra került elő a történet. Gáll Tibor Kolozsváron született festőművész pattintotta ki az ügyet. Heltainak a lelke rajta, megoldja, tisztázza. Számomra az ügynek más érdekessége van. Ugyanis ha az ember elolvassa mikor, hol és mi történt látja, hogy ez igazából egy erdélyi történet. Egyes erdélyi emberek, Erdélyben, hogyan jelentettek, hogyan éltek 1989 előtt. majd sokan közvélemény formálók, média alapítók lettek és egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy ” a múltat be kell vallani” Várom napok óta, hogy egy hazai magyar lap, internetes portál kommentálja, megírja, említse. Csak a csend. Rossza a lelkiismeret? Vagy ennyire nem értünk az újságíráshoz? Vagy sértenénk valami más érdekeket? Mit higgyen az újságolvasó a hallgatásról? Lassan már nincs milyen lapot lemondani! Azt hiszem nehéz lesz az autonómiában, saját hang és kép nélkül…

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

21 válasz: “Az erdélyi Hegel”

  1. L. Ildi

    Te Gáspi, mennyire egyformán gondolkodtunk ezúttal! Folyamatosan olyan cikkekre próbálok rékeresni, amelyek itthon is lereagálnák az “ügyet”, s csak a te blogodhoz vezetett el a Transindex. Egyetértek veled, valami gyanús itt, hogy ennyire hallgatnak…
    Hát üdvözletem! És LukiCsabának is, aki mellesleg évfolyamtársam volt a Gimiben, s együtt végeztünk a rendszerváltás évében.

  2. k

    Lesz hang is és kép is, új generáció is! Véleményem szerint.
    Ahogy a Svejk bemutatója is jól sikerült, csak a második sorból kicsit közeli volt. És ha a komcsigenerációból levők majd hátrébb üllnek, akkor majd sikerül.

  3. lokodi imre

    Magam is egyetértek Gáspárik Attilával, jó lenne megvakarni végre a ködöt, hogy képzavarral éljek. Tisztelem a Hírszerzőt, azonban dicséret elsősorban a Npszavát illeti, a Heltai-ügy a szóban forgó napilapban jelent meg először. Ahogy szokás: haraptak rá mások is, de jól van így. Tisztelettel: Lokodi Imre

  4. dinnye

    Hát ez így igaz és sajnálatos és maradnak a “szépremények”, hogy talán jobb lesz. De jobb lehet egy sokkal -a rossz értelemben – kitanultabb generációval? Nézzünk csak szét a politikai porondon. Egy “új arc” fél év alatt elér arra a dörzsöltségi szintre, ahova a vének húsz év alatt jutottak el. Ez az evolúció,ettől pörgött fel a világ.
    Szerintem lehet kutakodni – én személyesen kíváncsi vagyok a “bölcs hazaszólogatók” múltjára – , de tartani igazán csak a fiataloktól tartok;)

  5. Balázs Attila

    Urak, a f@sz künn van. Hogy ez a HP mit kavart ideát az elmúlt 23 évben.
    Gáll Tibor minden nagyrabecsülésem.
    Rektor úr, maradok tisztelettel, BA

  6. radiobuhera

    Tulajdonképpen mit kéne tegyen az erdélyi média? Hüledezzen, hogy jajistenem, kiderült valakiről, hogy annak idején hernyó volt, de tagadja?

  7. Administrator

    A média általában kellene tudósítson, informáljon, neveljen, figyelmeztessen… esetleg szórakoztasson. Pár éve Erdélyben az újságírók megfogadták, hogy átvizsgáltatják a múltjukat. Nem tették! A média hitelességének ez lenne az egyik összetevője. Heltairól, aki nagyon komoly médiaalakítója volt a magyar sajtónak ( Infó Rádió, Duna tv, Class fm), úgy néz ki kiderül, hogy a múltja igen nehezen vállalható. Felvetődik, visszamenőleg, a hitelesség kérdése! Egy “furcsa múlt” zsarolhatóvá teheti az embert… Társadalmat lehet építeni kibeszéletlen, be nem vallott kérdésekkel? Az egyik feladat az lenne, hogy ezt a múltat alaposan kibeszéljük és elemezzük, hogy mégegyszer ne kövessük el…

  8. radiobuhera

    Egyetértek én minden szóval, de egy lépéssel sem megyünk előrébb, amíg nincs ítélet és nincs felelősségre vonásra lehetőség. Így csak azt játsszuk, hogy egyesek azt mondják, hogy besúgó volt, ő meg tagadja, vagy legalábbis magyarázza. Lekésették a rendcsinálást azok, akik akkor kezdtek el foglalkozni ezzel a kérdéssel, mikor már jócskán lecsillapodtak az indulatok. A CNSAS egy késve létrehozott unalmas romániai intézmény, amely kielégítheti azok kíváncsiságát, akik tudni szeretnék, hogy annak idején ki súgta be őket, vagy a szüleiket, de nem az újságírók, vagy a média hozzáállásán műlik, hogy nem képes már vihart kavarni, ha valakiről kiderül, hogy genya alak. Le fogják váltani? El fogják ítélni? Vissza kell adja a fizetését? Nem. S akkor mit írjunk meg? Hogy besúgó volt? De hát a másik felet, azaz őt is megilleti a szólás joga. És ő tagadja, vagy legalábbis magyarázza. Langyos víz ez nagyon.

  9. Administrator

    Nos, volt egy újságíró Elekes Ferenc, 1990-ben kerültek elő jelentései,el is tűnt sajtóból, Xantus Gáborról sem sokat hallani manapság? Langyos, langyos de… meg kell mosakodni. A tisztaság alapfeltétele a bizalomnak.

  10. radiobuhera

    Mivel lett jobb az erdélyi magyar média attól, hogy Xantus nem hallat magáról? Én nem érzem ettől tisztábbnak, netán megtisztultabbnak… azt hiszem amúgy sem szerencsés azzal példálózni, aki vállalta azt amit tett, és megkövette azt, akit meg kellett. Mit kezdünk azokkal, akik egyszerű tagadásával a besúgásnak középre billentik a mérleg nyelvét, hiszen mitől kevesebb a gyanúsított szava mint a gyanúsítóé…

  11. Administrator

    Értem, azt mondod az egész nem fontos. Szerintem meg fontos lenne. Hogyan higgyek azoknak akik megígérték, hogy átvilágítják magukat és nem tették? Na ez van.

  12. radiobuhera

    Aki megígérte, hát az valóban meg kéne tegye. És talán itt van a hal büdös feje elásva. Különbem pedig szerintem is fontos, csak igen alacsony érdeklődésre tart számot. Lássuk be, 20 év késéssel a Szilágyi Domokos bomba robbanása is csak fanyar bűzbombaként hatott.

    Talán a te írásod nyomán is, az erdélyi sajtó minden orgánuma szép csendesen lehozza hírt, de én nem úgy látom hogy kis társadalmunkat ez különösebben lázba hozná… Gyanítom, hogy én még azok közé tartozom, akiket érdekel is ez a téma.

  13. komcsigeneráció

    Heltai generációmbeli. Reagálása szánalmas.
    Figyelem! LEHETETT NEMET MONDANI! Sokakat megkerestek, sokunkat megfélemlítettek, gyakran a legjobbakat. Ha már nem sikerült nemet mondani, lehetett volna bocsánatot kérni a besugottaktól…volt rá két évtízed.

    LEHETETT NEMET MONDANI, persze gyakran hátránnyal járt a besugószerep visszautasítása. Na ettől félt a legtöbbje, 1990 -ig és azután is. Ma is vannak újak, akik új kompromisszumokra hajlandóak a társadalmi ranglétrán való felemelkedésért és az anyagi jólétért.

  14. Ren Tandor

    Szerény logikai ismereteim alapján: Azok akik nem világíttatták át magukat amúgy is hamarosan nyugdíjba mennek. Inkább az új újságíró generációra kellene fektetni a hangsúlyt. Ne feledjük, hogy akik ’80 tájékán születtek, lassan harminc évesek és erejük teljében kellene legyenek. lehet őket támogatni és nem az őskövületeket. Nem kell a 65 éves Rózsika néni cikkét olvasni a Vörös Zászlóból, hogyha gyanús nekünk. A fiatalok biztos nem voltak besúgók. Őket kell “futtatni”, még akkor is ha a régiektől tanult…mert azért lehet azoktól tanulni bőven. S ne feledjük, hogy most is vannak besúgók vagy seggnyalók-as you like it-, csak most az igazgatónak súgnak be s nem a Borsos Tamásban adják le a raportot. A seggnyalások nem húsz év múlva derülnek ki, hanem sokszor másnap, s ha húsz év múlva derül ki, akkor húsz év múlva mit csinálunk azzal aki kitúrt az állásunkból? Semmit, ugyanúgy, mint most a besúgókkal.

  15. komcsigeneráció

    Nem kéne generációbűnné nyilvánítani a besugást.
    Ismétlem: LEHETETT NEMET MONDANI.

  16. radiobuhera

    Kedves komcsigeneráció! Elmesélnéd milyen körülmények között mondtál nemet? Persze hogy lehetett nemet mondani, egyesek ebbe döglöttek bele. A román kommunizmus egy egyszerű “én nemet mondok” játék volt? Fasza így utólag értesülni… Még szerencse, hogy alig vagyok 30-nál több, így nem fog kiderülni, hogy nemet mondtam volna-e, ha a tökömet szorongatják…

  17. Administrator

    Nem mindenkinek szorongatták egyformán, volt aki súgott volna de nem kérték rá…volt aki szenvedett, hogy megtagadta, ez a fórum a médiáról szól, vagy kéne szóljon. Maradjuk ennél a témánál. Köszi

  18. rosé

    Drága 30 évesek!
    Miért, ma nincsenek olyanok, akik szabott összegért vagy egyébért elmesélnek, sőt tollba mondanak ezt-azt az ismerőseikről megfelelő helyeket?

  19. rosé

    Pardon: megfelelő helyeken

  20. karcsi

    Naná

  21. Kanna

    Kedves Adminisztrátor!
    Ha szerinted, a komcsigeneráció bejegyzője nem a témánál volt, mit szeretnél itt látni? Rendreutasítasz, akkor miért tetted ide a témát a besúgó médiamogulról?
    Vagy csak olvasottságot szerettél volna a blogodnak?
    Ha agyonmoderálod, vagy lesepered a témát, itt hagyunk és nem ez lesz az első eset.