Kedves Bejegyzők




Kedves Reagák
Én már lassan-lassan meg kell kérdeznem Nagyváradi Tarnsindex, Kelemen Attila Ármint, hogy hol kell itt meghajolni annyian üzentek. Ez nagyon jó. Kérek egy kis türelmet, mert nekem lehet olyat mondani, hogy „linkelj be” meg ez-az de az még nekem nem nagyon megy. Szóval megértést, ha valamit kihagyok. Próbáltam Szőke Lászlónak is válaszolni olyan privátin, de nem találtam azt a gombot ezért mivel szerintem fontos közhírré teszem.

Szőke Laci!
soha nem szerettem azokat a mondatokat, amik úgy kezdődnek, hogy “nekem semmi bajom a magyarokkal, a románokkal, zsidókkal, a szabadsággal DE…….” Az említett rajzfilm, mint jeleztem nekem nem tetszett, csak úgy egyszerűen. Természetesen mint magánember állítom ezt. A HIVATAL meg ne bíráljon el művészeti kérdéseket mert akkor gondolatrendőrséggé válik. A hivatal őrködjön azon, hogy olyan művek amiket kiskorúak nem értenének meg, bennük zavart keltenek ne jelenjenek meg “elérhető időben” stb. A korlátokat azonban nem bírom. Ez vezetett ahhoz is, hogy meggyőzzem az Antena 1 csatorna vezetőit arról, hogy a Trianon filmet fő műsoridőben bemutassa. Személyesen hoztam össze Koltayt az Antennával annak ellenére, hogy a film, nem tarozik az esztétikai kielégülésem fegyvertárába. Nehogy félre értsd nem a témával van bajom.

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

3 válasz: “Kedves Bejegyzők”

  1. szőkelaci

    Én nem írtam semmi ilyet, hogy nincsen bajom a magyarokkal, románokkal…, DE… Én azt mondtam és mondom, hogy a művészi szabadságnak nincs sok köze ehhez a kérdéshez. S hadd emlékeztesselek pl. arra a játékra, ahol cigányokat lehetett kilőni – persze, csak játékból. Mégsem az volt a HIVATAL(ok) reakciója, hogy über alles alkotói szabadság, és hogy mi nem leszünk tartalomrendőrség! Azzá váltak.
    S én egy pillanatig sem szajkózom itten a kettős mércét vagy mit… Ez egyszerűen van Budapesten, és kész…

  2. eli

    Egy nyelvet beszéltek – irtok. MAGYART. Mégsem értitek egymást. Ekkor kell(ene) elgondolkodni azon, hogy vajon mit ért(ene) ebből egy román, cigány, zsidó stb. akikről szót ejtettetek. Mit értene ebből egy magyarul rosszul értő ember, aki ráadásul valamelyikőtöket félreismer. Mert az ilyen “félreértések” miatt gyűrűzik tovább oly sok hiábavaló botrány….

    Azt hiszem viszont, hogy az alábbival mindanyian egyetértünk:

    “a gyűlöletkeltés visszaélés a vélemény-nyilvánítás szabadságával”

    Ennek értelmében azt gondolom, hogy a még példa kedvéért sem szabad(na) – még ilyen kis blogokban sem – lezsidóni, lecigányozni, vagy lerománozni senkit. Ugye szőkelaci?

    ÉS: ha egy szép napon megjelenik egy olyan román rajzfilm, amelyben egy bukaresti fickó segbeb@ssza a cs.sz.m.-t (és itt nem irom le melyik székelyföldi vonatkozású női szentre gondolok, hogy ne mondjak ellent magamnak), Gáspárik Attila akkor is azt mondod majd, hogy: “A művészet az legyen szabad.” ????

  3. Reklám szöveg írás blog

    Beleolvasgattam ebbe a blogba! Hm, nagyon tetszenek a postok, gratulálok!

    Üdv,
    Tomi
    ——-
    Reklám szöveg írás blog
    http://reklamszoveg.blogspot.com