Siker vagy normalitás?




Igazából nem szeretek a sikerekről írni. Azokat nem magyarázni kell, hanem, átélni. Most, hogy sokfelől kérdeznek a Mária Rádióról engedtessék meg egy kis fejezet a Rendszer működéséből.
A hivatal elején tartottam és még nem tudtam pontosan mi is a feladatom, ezért elvállaltam egy rendezést Sepsiszentgyörgyi színháznál. Szinte naponta ingáztam Buki és Spesi között. Egy próba után, este olvasva a Krónikát, megakadt a szemem egy cikken amiben egy lelkes református lelkész, arról nyilatkozik, hogy rádiót szeretne indítani, a reformátusoknak Kolozsvárott. Akkor van egy cikk, egy név Adorjáni László és egy szándék. Tíz perc alatt megvolt a tiszteletes úr neve, beszéltem is a tiszteletes asszonnyal, egy hét múlva Kolozsvárra utaztam, hogy megbeszéljük a részleteket. Éppen volt szabadon (régi szép idők) egy frekvencia amit sikerült úgy elosztani, hogy reformátusok kapják a legtöbb műsoridőt. Nagy áttörés volt ez annak idején, Kolozsváron Funár érában. Ennek 3 éve. Isten éltesse az Agnust.
Mikor kb. egy éves volt az említett adó, felhívott telefonon egy Szatmári Ferenc nevezetű ember, hogy szeretne katolikus rádiót indítani, magyarnyelven Erdélybe. Mondom neki, jöjjön Kolozsvárra mert ott lészen egy konferencia a reformátusoknál és ott megbeszélhetjük. Megbeszéltük. Megoldottuk. Nemsokára egész Erdélyben szól a Mária Rádió és, hogy milyen nyelven azt ők döntik el.
Vagy két éve mikor még voltak kiosztandó frekvenciák, megtudtam, hogy a gyulafehérvári ortodox püspökség Marosvásárhelyen szeretne indítani rádiót, de úgy, hogy nem készít külön stúdiót, hanem egy másik városból átsugároz. Gondoltam rendben ha azon a frekvencián helyet kap a többi felekezet is Marosvásárhelyről. Még a helyi lapot is megkértem segítsen. Gondoltam lenne református, katolikus és unitárius egyenlően elosztva. Senki nem érdeklődött, így kereskedelmi funkciót kapott a frekvencia.
Más kérés magyar egyházak részéről nem jött… következtetés…

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

2 válasz: “Siker vagy normalitás?”

  1. Szász Marci

    Lényegretörően szeretnék néhány a témával kapcsolatos kérdésben felvilágosítást nyerni…

    1. A felekezeti rádiókra is vonatkozik a húszperces illetve félórás napi helyi gyártású műsorszórás kötelezettsége?
    És ennek nem teljesítése milyen megróvásokat von(hat) maga után?

    2. A gyergyói két frekvencia 89,7 illetve 93,0 Mhz egymás kompenzálására lett kiosztva? (Miért épp gyergyóból kell lefedni Erdélyt ortodox műsorral? 60 kWattal)

    3. Miért hagy ennyire szabad kezet a CNA a műsorstruktúra megválasztásában, ha lényegében azzal lehet frekvenciát “nyerni”…
    Ha valaki 80 -20 magyar-román strukturára kap engedélyt annak tényleg cca. 80-20 at kelljen teljesíteni…
    El sem lehetne képzelni, hogypl az InfoPro átállna manelere 24/24 :)

    Lehet hogy erről az audiovizuális törvény rendelkezik, de én ezt a személyesebb információnyerést választottam. ;)

  2. Administrator

    ’1Nem
    2 Van egy olyan hogy SNR az Informatikai minisztériumhoz tartozik. Nekik vannak oszlopai és azok döntöttek a Gyergyó melletti helyszín felől. VAaóban volt egy egyesség féle…. ha ortodox akkor legyen katolikus is. Más be sem iratkozott.
    3 Kereskedelmi rádiókról van szó, a dolgok változnak. ENgedni kell a piacot is szabadon. Ha valaki 2o a nyocvannal vitte el kicserélheti 1oo%-ra ha úgy jó neki. Eseti elbírálások vannak.