mekkora vagyok!!!!!!




Kis kövem jó nagyot csobbant, a langyos állóvízben. Megkérdeztek, oszt feleltem. Kérdezett az MTI. Olyan hírügynökségi cucc. Rövid és nem alapos. Ez is egy műfaj, tanítják a nevesebb iskolákban. Na ez úgy múlt volna el, mint a rendőrben a jóindulat de… De elolvasták, s oszt akkora görgeteget hozott léter, hogy csak na. Elolvasható az e heti Erdélyi Riportban. Kissé vehemensen és sarkosan azt mondtam, hogy hát az újságírásunk -véleményem szerint- nincs az aktivitás zenitjén, meg langyos, meg ez-az. Jöttek a reakciók. Volt egy- két etikátlan, primitív hozzászólás, de mit tehetünk ilyenek vagyunk, a Stefan Gyuri Párt Iskolában nem tanítottak etikát, vitakultúrát, sőt a nagyváradi ruhagyár raktárosai is csak olyan éjszakai képzést kaptak.
Érdekes, hogy a “főnökök”, mert ők (az érintettek) lettek megkérdezve az újságírás állapotáról nem ismerik alaposan azt a közeget amiben “alkotnak”. Öt olyan főszerkesztőt ismerek akik több mint 15 évig voltak egy-egy lap élén, mindenféle versenyvizsga nélkül. Érdekes az is, hogy senki nem tud (nem mer?) számadatokat mondani a “nagy sikerekről”.
Kár, hogy ennyit kellett várni egy alaposabb kibeszélésre, és remélem valódi vita lesz belőle.

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

3 válasz: “mekkora vagyok!!!!!!”

  1. Sanyi

    Ha igy tudom, h ilyen hirös embör leszel, múltkor lekellett volna fotózzalak, hogy adjak pár képet az arcodról az MTI-nek. Na de majd legközelebb.
    Csinálhattam volna kis pénzt belőled:)
    Na aztán én is elindítottam magamnak valami blogot, de még nem tudom mit fogok odaírni. hauz.freeblog.hu

  2. Administrator

    írj egy blogot arról, hogy nem tudod, mit írja a Blogba

  3. Sanyi

    na jo, igy konnyu, hogy megmondod, hogy mit irjak abba a blogba amelyikbe nem tudom mit irjak a blogba:)