Levadászás




Nem szeretem a levadászni szót, de most ez nagyon plasztikus, arra a helyzetre
amiben érzem magunkat. Elindult egy Audióvizuális Tanács elleni hangulatkeltés, a két büntetés miatt. A két büntetést azok kapták akik nem tartották be a politikai kiegyensúlyozottságra vonatkozó határozatunkat, az ellenzék kárára. Napokig kérték a különböző újságok a kimutatásokat, az egy évvel ezelőtti felmérésket. A tegnap megjelentek az első cikkek arról, hogy a szociáldemokrata párt kiszolgállói vagyunk. Ma nálunk voltak a különböző rádiók vezetői, a jövőről való beszélgetés végett. Voltak köztük egy páran, akik a nyomtatott sajtóban is érdekeltek. A találkozó végeztével magánbeszélgetésen elmondták, hogy nagy a felbojdulás azon újságírók körében, akik mindent megtettek a jelenlegi politikai erő hatalomrakerüléséért. Az elhúzódó pedagógus sztrájk, bányász balhé, a két palota közötti konfliktus egyre kilátástalanabb helyzetet eredményez. A felbojdultak, most minden eszközzel megpróbálják elterelni a figyelmet. Hajtóvadászat indul azok ellen akiket a múlt hatalom alatt választottak meg. Szép kis demokrácia a miénk. A fő ellenség Ralu. A rádiósok megmondták, hogy egyes szerkesztőségekben olyan a hangulat mint a kiéhezett kóborkutyák között, ők sem mernek beleszólni. Sajnálják a dolgot. Ez van, lelkiismeretünk tiszta, soha nem manipuláltunk. Jók ezek a gyakorlatok arra, hogy az ember tarsa magát minnél távolabb a politikától, mert az nem embereknek való.
Az eset után üdítő volt a francia követség képviselőivel értekezni az ARTE csatorna, újbóli Romániba jöveteléről. Schneider Tibisor egyszer követelte rajtam az ARTE-t és az ember mit meg nem tesz a barátaiért… Holnap gyűlés és délután az Adventistákhoz kell menni, ünnepeli. Leltározzunk csak: foglalkozom az intézményszervezéssel, magyarokkal, romákkal, a süketnémákkal, a különböző egyházi felekezetek média ügyeivel, a sérültekkel, az EU-s jogharmonizációval, és a falusi kábelesekkel…. de nincs itt az ideje a dicsekvésnek.

Kedves olvasó,
a blog szövegeit én írom, Gáspárik Attila és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában teszem. A kommentárokat nem én írom és úgy vélem, hogy az ember joga, hogy névvel, vagy álnévvel jelenjen meg. Nem minden esetben értek egyet a kommentárokkal, ami hozzátartozik a demokráciához. Felkérek mindenkit, hozzászólásában maradjon meg a tisztesség és a sajtóetika határain belül. A vélemény szabad, a hír legyen szent. A blog karbantartói jogot formálnak arra, hogy bizonyos bejegyzéseket, ha azok sértőek, töröljenek.
Köszönöm a figyelmet és a bejegyzéseket.

Egy válasz: “Levadászás”

  1. Sándor Szilárd

    Köszönöm Attila, hogy a felekezetek média-ügyeivel, ( a magam részéről a köszönet az unitárius egyházközségem nevében szól ) !

    A tolereanciaklub világhálós társalgó (melyenk én is tagja vagyok ) figyelmét felhívtam a bloggodra utalva arra mit te is lejegyeztél a pedagógus-sztrájkkal kapcsolatosan, mert erről folyik a társalgás “türelem és pedagógus-sztrják” alatt már egy pár napja.

    Ne feledd hogy a hét elején jó hetet kívántunk egymásnak és így hát legyen is jó a heted :-)

    Szilárd