Mindenki Szász Jancsija itthagyott minket. Habár hetek óta tudtuk, hogy nagyon nagy a baj, mégis most hihetetlen az egész… Szabálytalan életműve előtt hódolat, szomorú lesz nélküle. Nyugodjék békében. A következő részlet a Korunkban jelent meg az idén márciusban, a kérdéseket Bányai Éva tette fel:

Most megoldható sok minden, amit közvetlenül a háború után is gondoltam, különösen a román–magyar viszonyra vonatkozóan, újból, és egyáltalán, a magyar egyenjogúságról. ’89. december 22-én reggel a Majtényi lányok bevittek a Rádióhoz, mondtam egy szöveget, s az valahogy nem került be csak tíz év után, s akkor is azt mondtam, hogy itt ütött a szabadság órája, de a szabadság a testvére nélkül nem ér semmit, az pedig az egyenlőség. Egyenlő jogokat a romániai magyarságnak. Lényegében ezt írtam – mindent félretéve, elhanyagolva az összes irodalmi terveimet, mindent –, tíz hosszú éven keresztül mindent a publicisztikának áldoztam. Én mindent kaptam: MÚRE életműdíjat, Pulitzer-díjat Magyarországról, Aranytollat a Magyar Újságírószövetségtől, csak az ügyek nem állnak olyan jól. Most már nem tudok rendszeresen publicisztikát írni, idestova négy éve, hogy a szememmel ez a nagy baj

Elküldve: 2006. július 30., 8:29 pm-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.